Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semmibe veszik a népszavazás intézményét

Állandóan azt hallom, hogy a népszavazás eredménye nem érinti majd a kormány működését - írja Tarlós István közleményében.


Dátum: 2008-01-17 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:17.851452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Állandóan azt hallom, hogy a népszavazás eredménye nem érinti majd a kormány működését. Ezt mondja most Juhász Ferenc is. Ez olyan cinikus hozzáállás, hogy tán már kampányolni sem kellene ellene. Mégis kampányolunk - fogalmaz a Fidesz szociális népszavazási kampányának vezetője. Hozzáteszi, mára kiderült: nem csak hazudoznak, nem csupán érzéketlenek, s túl azon, hogy a kormányzáshoz sem értenek /pl. kormányzati negyed csődje - még saját kezdeményezéseiket sem képesek keresztülvinni/, de semmibe veszik a népszavazás intézményét, vagyis magát a népet is.

Elemi hazugságokat semmilyen költséges ellenkampánnyal nem képes a kormány ellensúlyozni. Ez nem az MSZP és a Fidesz, hanem a társadalom és a Gyurcsány-kormány konfliktusa - szögezi le végül Tarlós István.

Kapcsolódó elemek