Eredményes lehet a Fidesz népszavazása
Egy most készült felmérés szerint a Fidesz három kérdésből álló népszavazása várhatóan érvényes és eredményes lesz - derül ki a Marketing Centrum január elején végzett felméréséből. Az eredmény szerint a 44 százalékos részvétel mellett is érvényes és eredményes lehet a referendum.
Dátum: 2008-01-17 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:57:19.919584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha most vasárnap lennének a választások, azon a megkérdezettek 52 százaléka venne részt, miközben a népszavazáson mindössze 44 százalékuk - derül ki a Marketing Centrum január elején, 1200 felnőtt megkérdezése alapján készült közvélemény-kutatásából. A biztos részvételt ígérők 64 százaléka a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetésére vonatkozó kérdésre is igennel felelne. Ezek szerint a választásra jogosultak 30 százaléka egységesen szavazna, így érvényes és eredményes lehet a népszavazás. Az eredményességhez a választópolgárok több mint 25 százalékának kell egyformán szavaznia.
Kevés a remény a változásra
A megkérdezettek 69 százaléka semmilyen érdemi változásra sem számít a népszavazás eredményessége esetén. A kormány lemondását és előrehozott választás kiírását csak 14 százalék, a koalíció megmaradását, de Gyurcsány Ferenc lemondását 9 százalék, míg a vitatott törvények visszavonását (vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj) pedig mindössze 22 százalék feltételezi.
A felmérés szerint a biztos részvételt ígérők mindössze 6 százaléka szavazna valamennyi kérdésre nemmel. A Fidesz kezdeményezésének ellenzői, illetve a szkeptikusok inkább otthon maradnak majd - olvasható a Marketing Centrum felmérésében.