Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kistérségi vállalkozói fórum

A székesfehérvári kistérségben az országos kistérségi átlagnál tavaly kétszer több pályázó összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyert el, és ezzel 10,5 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához látott hozzá - hangsúlyozta Matolcsy György pénteken Székesfehérvárott.


Dátum: 2002-03-01 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:23.342035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági miniszter - Balsay István és Gógl Árpád országgyűlési képviselők társaságában - a kistérség vállalkozóit tájékoztatta a Széchenyi Terv pályázati rendszerének eddigi eredményeiről, a további lehetőségekről, valamint szólt az ország és a régió gazdasági fejlődésének esélyeiről.

A kistérségben benyújtott pályázatokról szólva kiemelte: a nyertes cégek 91 százaléka magyar tulajdonban van.

Megjegyezte: a pályázati lehetőséggel csak kevés önkormányzat élt, mindössze hat nyújtott be pályázatot és nyert el viszonylag kisebb összeget.

A térség gazdaságának fejlődési esélyeiről elmondta: az M8-as autópálya megépítésével, valamint a szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósításával az ország középső részén egy erős gazdasági, integráló sáv alakul ki, aminek Székesfehérvár lehet a központja.

Fejér megye székhelye és a hozzá tartozó - 164 ezer ember által lakott 34 települést magába foglaló - kistérség az elmúlt 12 esztendő gazdasági folyamatainak az egyik nyertese volt, és további jelentős fejlődés előtt áll - hangoztatta Matolcsy György.

A zöldmezős beruházással létrejött nagy cégek közül több már "úton van afelé", hogy regionális központjait is Magyarországon, illetve Székesfehérvárott alakítsa ki, a magyar tulajdonú vállalatoknak pedig lehetőségük lesz regionális szerep betöltésére is - mondta a miniszter.

A továbbiakban kiemelte: az európai fejlődési út - amely résnyire már megnyílt Magyarország előtt - az Európai Unióhoz való csatlakozást követően kitárul, és a magyar gazdaság már a következő 10-12 esztendőben évi 6-7 százalékos fejlődési ütem elérésére lesz képes.

Ebben jelentős szerepe lesz a Széchenyi Tervnek, illetve annak, hogy általa felgyorsul az európai uniós források megszerzését szolgáló tanulási folyamat - mondta Matolcsy György.

A fórumon Balsay István az infrastrukturális fejlesztések fontosságát hangsúlyozva felhívta a figyelmet: a kormány a következő nyolc évre 36 milliárd forintot hagyott jóvá a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésére.

Gógl Árpád egyebek között a képzés, szakképzés korszerűsítésének fontosságáról szólt.

Kapcsolódó elemek