Két asztronauta a Nemzetközi Űrállomáson
Átmeneti időre - addig, ameddig az amerikai űrsiklókat ismét nem állítják szolgálatba - az eddigi három űrhajós helyett kettő fog folyamatos szolgálatot teljesíteni a Nemzetközi Űrállomáson. Ebben állapodtak meg az amerikai és az orosz szakértők.
Dátum: 2003-02-28 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:02.126540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sean O'Keefe, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA főigazgatója csütörtökön számolt be erről Washingtonban a képviselőház tudományos bizottsága előtt.
A NASA és a Roszaviakoszmosz orosz űrhivatal vezetői - bevonva az űrállomás építkezésében részt vevő többi nemzet illetékeseit - a Columbia amerikai űrrepülőgép február elsején történt katasztrófája óta folytattak arról tárgyalásokat, hogy az amerikai űrsiklókra vonatkozó repülési tilalom nyomán miként lehet üzemben tartani az űrállomást.
A konzultációk eredményeként arra a megállapodásra jutottak, hogy április végén vagy május elején a kazahsztáni Bajkonurból egy Szojuz űrhajóval indul a Nemzetközi Űrállomásra a következő állandó legénység - egy orosz és egy amerikai űrhajós. A bázison november óta dolgozó két amerikai és egy orosz asztronauta a jelenleg az űrállomáshoz csatlakoztatott Szojuzzal tér vissza a Földre. (Az eredeti tervek szerint éppen szombaton indult volna az Atlantis űrrepülőgép, hogy az űrállomásra szállítsa az őket váltó személyzetet.)
Az április végi-május elejei váltás azt is jelenti, hogy először térnek vissza a Földre hivatásos amerikai asztronauták a Szojuz űrhajóval. Eddig ugyanis egyetlen amerikai állampolgár, a világ első űrturistája, Dennis Tito landolt az orosz űreszközzel.
A két ország szakértői megállapodtak abban is, hogy a tavasszal felküldendő orosz-amerikai páros októberben tér vissza, és őket egy hasonló összetételű duó váltja fel, ha akkor még mindig érvényes lesz az űrrepülőgépek repülési tilalma.
Egyelőre hivatalosan nem közölték, hogy kik lesznek a tavasszal induló űrpáros tagjai, de annyit tudni, hogy jelenleg Csillagvárosban Michael Foale és Edward Lu amerikai, valamint Jurij Malencsenko és Alekszandr Kaleri orosz űrhajósok vesznek részt kiképzésen.
Megállapodás született arról is, hogy az űrsiklók újbóli szolgálatba állításáig növelik a Progressz automata üzemmódban közlekedő orosz teherűrhajók indításainak számát. Ezekkel az eszközökkel ellátmányt juttatnak fel a legénységnek.
Az újabb orosz űreszközök megépítésének anyagi hátteréhez a tervek szerint a NASA is segítséget nyújtana, ám ezt egyelőre egy 2000-ben kelt törvény alapján nem teheti meg. Ezt a tilalmat három éve amiatt hozták, hogy Oroszország korábban egyebek között rakétatechnológiával kapcsolatos információkat is adott át Iránnak.
A jogi akadály áthidalására Nick Lampson texasi demokrata képviselő módosító indítványt terjeszt be a törvényhozásban abban az esetben, ha George Bush amerikai elnök arról tájékoztatja a kongresszust, hogy a Nemzetközi Űrállomáson dolgozók biztonsága és a bázis üzemeltetése érdekében szükséges az orosz fél megsegítését tiltó törvények módosítása.
MTI - fidesz.hu