Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kifosztják a földtulajdonosokat

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza az SPS-támogatási rendszer előzményeként bevezetett lépéseket, mert azok óriási kárt okozhatmal az országnak.


Dátum: 2008-01-21 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:10.801006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kifosztják a földtulajdonosokat (Font Sándor)

Mint ismeretes, az Unióban létrehozták a közvetlen farmalapú támogatás modelljét (SPS), amelynek bevezetésére ösztökélik a tagországokat is, legkésőbb 2011-ig. A kormány ezért rendeleti intézkedésekben már megtette az első lépéseket, amelyek értelmében az aktuális földhasználóknak év végéig nyilatkozniuk kellett arról, hogy 2006-ban milyen támogatási jogosultsággal rendelkeztek.

Font Sándor rámutatott: erről nem a tulajdonosoknak, hanem az aktuális földhasználóknak kellett nyilatkozni, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosnak semmi köze többé a földterülethez kapcsolódó támogatáshoz. Ez továbbá azt jelenti - folytatta a szakpolitikus -, hogy aki korábban bérbe adta a földjét, az rosszul jár, mert ezek a jogok időközben keletkeztek, úgy, hogy azok a korábbi használónál maradnak, és aki saját területein folytatná a gazdálkodást, nem jut támogatásokhoz.

A tulajdonhoz kapcsolódó alanyi jogot és a támogatottsági jogosultságot átadták a mindenkori művelőnek - hívta fel a figyelmet Font. A képviselő - idézve a rendeletből - elmondta: a mezőgazdasági termelőt termelési kötelezettség nem terheli, de ettől még igénybe vehet olyan támogatásokat, mint hízott bikatartás támogatása, tejtermelés, anyatehén-tartás támogatása. Vagyis akik ezt a támogatási jogosultságot a rendelkezés alapján megszerezték, többé nem kötelesek termelni. Visszaadhatják a termőföldet a tulajdonosának, aki azonban nem tudja a támogatásokat igénybe venni.

Támogatások nélkül pedig ma már mindenki vesztes, különösen a magyar gazdálkodók, így lehetetlen, hogy érdemi termelést folytassanak - szögezte le a politikus. A tulajdonos így akár vissza is adhatja a termőföldet, ami forgalomképtelen, nem nagyon lehet értékesíteni, és nem kapcsolódik hozzá támogatási jogosultság sem - tette hozzá, s hangsúlyozta: mindennek következtében a termőföld tulajdonosa óriási vagyonvesztést fog elszenvedni, mert a földjével nem tud majd mit kezdeni.

Ez a rendszer egy szociális, mezőgazdasági és környezetvédelmi tragédiához vezet majd - szögezte le. Szociálishoz, mert vagyontalanná válnak azok az emberek, akiket a vagyoni jogok eddig megillettek. Mezőgazdasági katasztrófa várható, mert ezeken a földeken nem lesz többé termelés, hiszen támogatás nélkül ez nem fog menni. Az is következmény lesz, hogy a magyar élelmiszerek még inkább kiszorulnak a piacról és mindez nem várt áremelkedésekhez vezet majd, hiszen versenytárs nélkül a külföldi monopóliumok olyan árakat szabhatnak meg, amilyeneket csak akarnak. Környezetvédelmi tragédiához pedig azért fog vezetni, mondta végül, mert hamarosan termőföldek hektár ezrei maradnak parlagon.

Úgy néz ki, hogy a kormány a nagytőkésekkel teteti tönkre a gazdálkodókat, hiszen nem kérdéses: a bérleti rendszer jogosultjai jelenleg azok a TSZ-alapú birtok- és nagyrendszerek, amelyek ma már kft.-ék és részvénytársaságok, s a gazdáknak járó uniós támogatások a nagytőkés csoportok zsebeiben landolnak - fejtette ki a képviselő.

Font Sándor végül bejelentette: a Fidesz követeli, hogy a kormány azonnal vonja vissza ezeket a rossz rendeleteket, amelyek még csak az első lépései az uniós rendelkezéseknek. Megjegyezte: Lengyelország elutasította ezt a rendszert, és később fogja bevezetni. Hozzátette, hogy Magyarországnak sem kellene bevezetni a teljes SPS-t 2009-ben, hiszen már most látható, az mekkora károkat fog okozni.

Mivel rendeleti úton hozták ezeket az intézkedéseket, a Fidesz nem tud mást tenni, mint hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert a két lépcsőben bevezetett rendelkezések a versenyszabadságot korlátozzák és megsértik a tulajdonjogot - mondta el Font Sándor.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3167, 'source_type': 'media', 'source_id': 1499, 'target_type': 'article', 'target_id': 77059, 'relation_type': 'describes'}