Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A népesedési helyzet javítása nemzeti sorskérdés!

A KSH adatai bizonyítják, a nemzet gyors ütemben fogy, s ezért nem szabad elmennie a probléma mellett sem a politikai, sem a társadalmi élet felelőseinek, és egyetlen magyar embernek sem, aki valamiképpen felelősséget érez jövőnk iránt - írja közleményében Harrach Péter.


Dátum: 2008-01-21 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:16.136232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai szerint Magyarországon 2007 januárjától novemberig 2.538-cal kevesebb újszülött jött a világra, és 700-al többen haltak meg mint az előző év hasonló időszakában. A házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva mintegy 9 százalékkal volt alacsonyabb.

A KSH adatai bizonyítják, a nemzet gyors ütemben fogy, s ezért nem szabad elmennie a probléma mellett sem a politikai, sem a társadalmi élet felelőseinek, és egyetlen magyar embernek sem, aki valamiképpen felelősséget érez jövőnk iránt - fogalmaz Harrach Péter.

Ahhoz, hogy a népesség fogyása megforduljon, értékhordozó közösségekre - jól működő iskolákra, erős családokra, egyházakra és civil szervezetekre -, de felelős médiára is szükség van - fejti ki a politikus.

A népesedési helyzet alakulása az első számú nemzeti sorskérdés. A politika felelőssége, hogy jogszabályok által családbarát környezetet teremtsen. A kormány elsődleges feladata kell, hogy legyen a családi élet biztonságának és a gyermeknevelés kiszámíthatóságának megteremtése - zárul a kereszténydemokrata képviselő közleménye.

Kapcsolódó elemek