A kormány keveset költ a panelprogramra
Évi 10 milliárd forint nem elegendő, két-háromszor ennyit kellene költeni a panelprogramra - reagált László Tamás Ujhelyi István bejelentéseire.
Dátum: 2008-01-21 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:17.948137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szakpolitikusa hangsúlyozta, hogy sokkal szigorúbb ellenőrzés mellett kellene felhasználni a közpénzeket, ugyanis jelenleg a több száz lakásos panelházak homlokzatának felújítására nem kell építési engedélyt kérni, így a szigetelés minőségét sem ellenőrzi senki.
A képviselő szerint az 5-7 centiméteres átlagos szigeteléssel szemben 16 centiméteres szigeteléssel 85 százalékos energiamegtakarítást lehet elérni. Az is fontos lenne, hogy a felújítás ne csak a szigetelést és az ablakok cseréjét jelentse, hanem a gépészeti rendszer átalakítását és a fűtéskorszerűsítést is - közölte László Tamás.