Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-pénzek: módosított feltételek

Több ponton módosulnak a gazdaságfejlesztési pályázatok az Új Magyarország fejlesztési terv keretében. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy az árbevétel-növekedést három év helyett két évre kell vállalni. Viszont a nagyvállalkozások csak akkor juthatnak uniós forráshoz, ha a támogatást kizárólag hátrányos helyzetű térségben használják fel. Emiatt több cég jelezte, fejlesztésiket inkább Szlovákiában valósítják meg.


Dátum: 2008-01-22 06:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:26.396140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter - sokakkal szemben - vitatta, hogy túl szigorúak lennének az uniós pályázatok feltételei, azok mégis enyhülnek az idén. A gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) kiírásainál továbbra is feltétel marad az árbevétel-növekedés felmutatása, ám ezt a támogatott projekt befejezése után az eddigi három helyett két évig kell vállalni. A változtatás visszamenőleg is érvényes. A kedvezményezetteknek a mindenkori inflációt meghaladóan három, négy, illetve öt százalékkal (Közép-Magyarország régióban hat százalékkal) kell növelniük árbevételüket ahhoz, hogy ne kelljen az elnyert támogatást visszafizetniük.

Szintén változás, hogy a GOP keretében a nagyvállalkozások csak akkor juthatnak uniós forráshoz, ha a támogatást hátrányos helyzetű térségben használják fel. Emiatt több cég jelezte, hogy inkább Szlovákiában és Lengyelországban fejleszt, és nem Magyarországon. A szakemberek szerint a korlátozásnak a forráshiány az oka. "Az idén várhatóan mintegy nyolcvanmilliárd forint lesz elérhető a GOP keretében, ám ez arra kevés, hogy a nagy-, valamint a kis- és középvállalkozások pályázati igényeit is kielégítse" - mondta lapunknak Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója. Szerinte a változás a kisebb cégeknek kedvez, korábban ugyanis a pénzek több mint negyven százalékát a nagyvállalkozások vitték el.

Csökkent a bizalom

Hét ponttal esett vissza a K&H kis- és középvállalkozói (kkv) bizalmi index a múlt év utolsó negyedévében. Ezzel egyéves javuló tendencia tört meg. A bizalmi index értéke -42 pontról -49 pontra romlott. Ennek hátterében elsősorban a közterhekkel és a gazdaságpolitikával kapcsolatos negatív várakozások játszottak szerepet. A hitelkamatok várható alakulását kedvezőbben ítélik meg a vállalkozások. Szakértők szerint a cégeknek a vártnál is szerényebb gazdasági növekedés jelentette a legnagyobb sokkot. A felmérésből az is kiderül, hogy egyre szkeptikusabbak a kkv-k a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. A megkérdezettek 54 százaléka tart a vállalkozásellenes gazdaságpolitikától.

Kapcsolódó elemek