Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kulturális politika szükséges

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a Magyar Kultúra Napján megköszöni mindazok áldozatos munkáját, akik hozzájárultak és hozzájárulnak kultúránk ápolásához, megújításához - írja közleményében a Kulturális Kabinet.


Dátum: 2008-01-22 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:32.287736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen a napon különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a kultúra létfontosságú minden ember, minden közösség számára - fogalmaz a közlemény, hozzátéve: a kultúra emberi méltóságunk alapja, mely naponta tudatosítja bennünk, hogy szükségünk van egymásra. Az államnak ezért kell aktív szerepet vállalnia a kulturális intézményrendszer létrehozásában és működtetésében; nem bízhatja azt kizárólag a piacgazdasági folyamatokra vagy az önszerveződésekre - fejti ki a Kulturális Kabinet.

A kommuniké felhívja a figyelmet arra, hogy a kultúrában rejlő fejlesztési lehetőségek kiaknázása számtalan előnnyel jár nemcsak kulturális, de gazdasági, szociális értelemben is.

A kultúra stratégiai ágazat. A kultúra a fenntartható fejlődés egyik alapköve. A kultúrának kiemelt szerepe van a társadalmi együttműködés erősítésében - fejti ki a Kulturális Kabinet.

A szocialista kormány ennek ellenére súlyos milliárdokat vont el a kulturális területtől. Ennek visszaadásával rengeteg ember újra esélyt kaphat ahhoz, hogy hozzáférjen a kultúra műveléséhez és élvezéséhez - szögezi le a közlemény, hozzátéve: új kulturális politikával kell biztosítani annak lehetőségét, hogy az alkotók kialakíthassák a világ kultúrájában is jelentős XXI. századi magyar kultúrát.

Kapcsolódó elemek