Felesleges és méltatlan politikai támadás a Terror Háza ellen
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció pénteken indítványozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén vegye napirendjére a Terror Háza Múzeum pengefalának elbontását célzó várostervezési és városképvédelmi bizottság határozatának felülvizsgálatát.
Dátum: 2003-02-28 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:05.211479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás frakcióvezető azt is jelezte: a frakció egyúttal javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés a pengefallal kapcsolatosan vonja magához a várostervezési bizottságra átruházott tulajdonosi jogkört.
Deutsch Tamás tájékoztatása szerint a frakció javasolja a közgyűlésen az elbontást célzó határozat megváltoztatását.
- A közgyűlés minden frakciójának közös, megfontolt döntése lecsillapíthatja a Demszky Gábor főpolgármester által indított politikai támadást - áll a közleményben.
A közlésben Deutsch Tamás kitér arra, hogy interpellációt nyújtott be a főpolgármesterhez, választ kérve arra, "miért látta szükségesnek a korábban szabályszerűen meghozott - a pengefal létesítésekor a tulajdonosi hozzájárulást megadó - bizottsági döntés felfüggesztését és a Terror Háza Múzeum ellen indított felesleges és méltatlan politikai támadást".
- Szeretnénk, ha Magyarország és az egész világ nem alantas politikai támadások miatt hallana - a Terror Háza Múzeum pengefalával együtt - a világörökség részét képező gyönyörű Andrássy útról - zárul a közlemény.
A várostervezési és városképvédelmi bizottság szerdai rendkívüli ülésén döntött a Terror Háza Múzeum homlokzatához illeszkedő pengefal elbontásáról, az ellenzéki képviselők kivonulása után, hét MSZP-SZDSZ képviselő szavazatával.
A testület egy héttel korábban, az ülésen többségben lévő ellenzékiek szavazatával hároméves fennmaradási engedélyt adott a pengefalnak a múzeum kérésére. Ezen az ülésen nem vett részt a bizottság három szabad demokrata tagja.
Demszky Gábor főpolgármester ezt követően - városképi és jogi indokra, a főváros hozzájárulásának hiányára hivatkozva - felfüggesztette a bizottság döntését, és új eljárást kért a testülettől.
MTI - fidesz.hu