Megbuktatott majd előléptetett MÁV-vezér
Dátum: 2008-01-22 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=106964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:38.081433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Semmivel sem kisebb a káosz a kormányban és a MÁV felsővezetésében, mint január 2-án a vonatforgalomban volt.
Akkor sok vonat késve vagy egyáltalán nem közlekedett, úgy, hogy erről az utasokat senki sem tájékoztatta. Az új közlekedési miniszter emiatt menesztette a MÁV-Start ZRt. igazgatósági tagjait. Ezek után több mint különös, hogy egyikük - bukás helyett - mégis inkább kitüntető előléptetésben részesül: a MÁV-Start vezérigazgatója lehet.
A kormányzat kapkodó, teljesen koncepciótlan és átgondolatlan döntéseket hoz a magyar vasúttal kapcsolatban. Semmibe veszik az utasokat, a közszolgáltatásokért viselt állami felelősséget. A Gyurcsány-kormány a MÁV esetében is csak egyetlen dolgot tart szem előtt: mindent piacosítani, eladni, kiszervezni, a nemzeti felelősségtől pedig gyorsan megszabadulni. Ettől megy tönkre a magyar vasút, és ettől megy tönkre Magyarország.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője