Antall Józsefre emlékeztek
Antall József néhai miniszterelnökre emlékeztek kedden az Európai Parlamentben, a magyar néppárti delegáció (Fidesz-KDNP-MDF) szervezésében abból az alkalomból, hogy az EP vezetésének múlt heti döntése értelmében a volt magyar kormányfőről nevezik el a parlament új brüsszeli épületének egyik szárnyát.
Dátum: 2008-01-23 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:49.009009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszerváltás utáni első szabad választás nyomán alakult magyar kormány vezetőjének tevékenységét, személyiségét és európaiságát Szájer József (Fidesz), a néppárti képviselőcsoport vezetője, Surján László (KDNP), az Antall-kormány egykori minisztere és a pártját az EP-ben jelenleg képviselő Olajos Péter (MDF) méltatták a róla elnevezendő szárnyban tartott megemlékezésen.
Szájer József hangoztatta: az Európai Parlament is elismerte a kelet- és közép-európai rendszerváltás és demokratikus mozgalmak jelentőségét azzal, hogy a térség egy kiemelkedő politikusának nevét választotta új épületéhez. A fideszes politikus Európa újraegyesítésének emblematikus alakjaként méltatta a 14 éve elhunyt Antallt, és emlékeztetett arra, hogy az egykori kormányfő a rendszerváltáskori térség legkiemelkedőbb egyéniségei közé tartozott. Antall politikai örökségére minden európai büszke lehet - hangoztatta.
Surján László egyebek között arra emlékeztetett, hogy Antall József kezdeményezte a varsói szerződés feloszlatását. Olyan emberként méltatta a volt miniszterelnököt, akinek személye példaként szolgálhat a jövő nemzedékei számára. A rendszerváltás időszakában ő volt a megfelelő ember a megfelelő helyen - szögezte le a volt miniszter, aki egyúttal tragédiának nevezte a 61 évesen elhunyt Antall József korai halálát.
Olajos Péter úgy vélekedett, Antall nyugati demokráciákba illő államférfi volt, igazi európai gondolkodó. Emlékeztetett arra, hogy a néhai miniszterelnök következetesen képviselte az európai és euroatlanti integráció ügyét. Nevéhez fűződött a visegrádi országcsoport megalapítása is - tette hozzá.
Szót kért a megemlékezésen a főként az erdélyi magyarság akaratából európai parlamenti képviselővé vált Tőkés László református püspök is. Ő egyebek között elmondta, hogy a szomszédos országokban élő magyarság is kiemelten hálás Antall Józsefnek, mert ő tette le az alapjait annak a politikának, amely felelősséggel viseltetett a határon túl élő magyarok iránt is.