Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lakosság és az önkormányzat is ellenzi a terebesi erőművet

A szlovákiai Tőketerebesen már sem az önkormányzat, sem a lakosság nem támogatja a település határába tervezett szénerőmű megépítését. Csak a szlovák környezetvédelmi minisztérium és a beruházó ragaszkodik a tervhez. A széntüzelésű erőműtől a tokaji borvidéket félti a magyar szaktárca, ezért többször tárgyalásokat kezdeményezett a szlovák minisztériummal, eddig hiába.


Dátum: 2008-01-23 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:50.822181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lakossági fórumot tartottak a kelet-szlovákiai Tőketerebesen. A résztvevők egyöntetűen elutasították a Szlovák Energetikai Részvénytársaság által tervezett széntüzelésű erőművet. A 22 ezer lakosú városban már több mint 9 ezer aláírást gyűjtöttek össze a tiltakozók, de már a városvezetés sem támogatja a tervet.

A szlovák környezetvédelmi minisztérium a beruházás támogatására 15 hatástanulmányt is készíttetett, ezek a dokumentumok szerint az erőmű üzemeltetése nem szennyezné a levegőt. A helyiek bírálták a minisztériumot, azt mondták, az Európai Uniótól kérnek segítséget, és népszavazást is kezdeményeznek szénerőmű ügyében.

Az építkezést több magyar település is ellenzi, sokan attól tartanak, hogy az uralkodó szélirány miatt az észak-magyarországi régiót és a tokaji borvidéket is szennyezné a létesítmény. A környezetvédelmi miniszter többször kezdeményezett tárgyalást a szlovák tárcával, amit különböző indokokkal mindig elhalasztottak. Fodor Gábor azt mondta, eleve hibásak a szlovák hatástanulmányok.

Fodor Gábor szerint a megromlott viszony miatt nehéz egyeztetni a szlovák féllel. Pedig jobb lenne az államközi egyeztetés, mivel az uniós hatóságok eljárása 5-10 évig is eltarthat.

Kapcsolódó elemek