Boldog születésnapot, NHS!
Idén hatvan éves az angol Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS), amely a háború után megteremette a szigetországban a mindenki számára hozzáférhető, társadalmi szolidaritáson alapuló, állami egészségügyi ellátást. Erről és David Cameron, az angol konzervatív párt vezetőjének az évforduló kapcsán mondott méltató beszédéről ír a Jobbklikken Lánczi Tamás.
Dátum: 2008-01-23 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:52.102635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az évforduló tiszteletére a brit Konzervatív Párt kisebb kampányt szervez, július 5-ére pedig (a rendszer hatályba lépésének napjára) szabályos születésnapi partit hirdettek, amelyre minden egészségügyi dolgozót várnak.
Talán furcsának tűnhet egy olyan intézmény ünneplése, amely az elmúlt évtizedekben számtalan kritikát kapott és nem telt el parlamenti választás, hogy a két nagy kormányzó erő ne lépett volna fel - legalább szavakban - az NSH-ben uralkodó tűrhetetlen állapotok ellen, vagy ne ígért volna átfogó reformot.
A konzervatívok lelkesedése mégsem véletlen, hiszen a párt sokáig a rendszer megszüntetése és üzletesítése mellett tört lándzsát, egészen David Cameron pártelnök színrelépésig. A toryk üdvöskéje éppen két évvel ezelőtt jelentette meg programját, amelyben szakított pártja piacosító elképzeléseivel és kijelentette, hogy az NSH-t meg kell őrizni annak, ami. Privatizáció kizárva. Nincs kétségünk afelől, hogy Cameron és pártja pragmatikus döntést hozott és a fordulat hátterében nem csak az egészségügyi szakértők anyagai okozta reveláció, inkább az a józan politikai felismerés állt, hogy a brit választók ragaszkodnak az NHS-hez, és nem fognak olyan pártot hatalomra segíteni, amelyik szétzúzná a szociális biztonság egyik bástyáját. Cameronék tehát a fordulat óta minden alkalmat megragadnak a vezeklésre, hogy a választók tudtára adják, mekkora hiba volt az NSH-t támadni.