Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány újabb terheket tesz a magyar emberek vállára

A szocialisták már az elmúlt évben is fogadkoztak, vége a megszorításoknak, ennek ellenére itt az újabb gázáremelés - írja közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2008-01-23 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:59:56.777741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gáz ára 5 százalékkal emelkedett január elsejétől, de 2008 folyamán további emelések várhatóak. A gáz árának emelkedésével párhuzamosan növekedni fog a távfűtés ára is - hívja fel a figyelmet a Fidesz helyettes szóvivője.

A kormány újabb és újabb terheket tesz a magyar emberek vállára, és a kisujját sem mozdítja, hogy megvédje őket a sorozatos indokolatlan áremelésektől - szögezi le a politikus. A kompenzációs rendszert, ami csak arra jó, hogy egyeseknek nagyon, másoknak csak kevésbé nagy mértékben nőjön a gáz ára, tovább szűkítették, az erre szánt összeget 30 milliárd forinttal csökkentették - fejti ki.

Az újabb és újabb elhibázott kormányzati döntések miatt 2008-ban tovább mélyül Magyarországon a szociális válság - húzza alá a Fidesz helyettes szóvivője.

Kapcsolódó elemek