Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányzati negyeddel a MÁV sem járt jól

A MÁV-nak sem volt jó üzlet a kormányzati negyed: a terület kiürítésére költi el a vasúttársaság a telek árát.


Dátum: 2008-01-23 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:01.248481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormányzati negyeddel a MÁV sem járt jól (Fónagy János)

Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a meggondolatlan és eleve feleslegesnek tartott beruházás az adófizetőknek 10 milliárd forintos kárt okozott eddig, nyereséget viszont csak az "ügyeskedő" kormány közeli cégeknek hozott.

Fónagy szerint a kormányszóvivő megnyilatkozása nem egyszerűen szakmai tévedés vagy slampos megfogalmazás, hanem a hatalom "hihetetlen cinizmusa és arroganciája". Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere a MÁV projektvezetőjének nyilatkozatát úgy értékelte, hogy az a legjobb tudomása szerint nem igaz, viszont - mint mondta - nagy örömmel elmenne majd az új épületek és pályafejlesztések avatására. Eddig legalább az az illúzió megvolt, hogy a MÁV a kormányzati negyed beruházásból "jól jön ki", most azonban kiderült, hogy a telekért kapott 5 milliárd forintot a költözködés elviszi - tette hozzá.

Ennek a rengeteg pénznek az elkötése ingatlan spekulációs alapot képez, mert Pest szívében felszabadítanak egy területet, amelynek a sorsa ismeretlen - fogalmazott a politikus.

Fónagy azt mondta, hogy az 5 milliárd forint nagyon sok pénz, például egy 6-7 száz fős iskola egy éves fenntartása 250-300 millió forintba kerül, míg egy óvoda költségvetése 50-100 millió forint. Kitért arra is, hogy Budapesten tavaly 27 szakközépiskolát zártak be 1 milliárdos megtakarítás reményében. Közölte, 5 milliárd forintból a 43-45 ezer főállású anya juttatását lehetne közel a duplájára emelni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3719, 'source_type': 'media', 'source_id': 1502, 'target_type': 'article', 'target_id': 77148, 'relation_type': 'describes'}