Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az országnak nem jó a konvergenciaprogram

Az, hogy a kovergencia programban leírtak szerint haladunk, az a kormány szemszögéből jó hír, azonban az ország szempontjából rossz - reagált Veres János szavaira Szijjártó Péter.


Dátum: 2008-01-23 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:02.190082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországnak dinamikusan növekvő gazdaságra és bővülő munkaerőpiacra van szüksége- szögezte le Szijjártó.

A fideszes politikus kitért Veres János költségvetéssel kapcsolatosan tett kijelentésére is. Mint fogalmazott, a pénzügyminisztert már másodszor kapták hazugságon, mert most is arról szónokolt, hogy a költségvetésnek jelentős tartalékai vannak. Ehhez képest a sikeres népszavazás esetén kiesett pénzek kapcsán már azt hangoztatta, nem tudnák miből állni a veszteséget.

Kapcsolódó elemek