Berényi József az ET kisebbségi jogi albizottságának elnöke
Berényi Józsefet, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjét választották meg szerdán Strasbourgban az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottságában a kisebbségek jogaival foglalkozó albizottság elnökévé. Berényi elődje e poszton Borisz Cilevics lett képviselő volt.
Dátum: 2008-01-23 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:04.598281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szlovákiai magyar politikust most először választottak meg albizottsági elnöki tisztségre az Európa Tanácsban.
Berényi József a négy évre szóló megbízatással kapcsolatban elmondta: ahhoz, hogy valamilyen témában az albizottság jelentés készítésével bízza meg valamelyik tagját, legalább öt országból legalább tíz képviselő támogató aláírása szükséges.
Jelenleg két fontos jelentés készül. Az egyik - amelyet Cilevics készít - átfogó áttekintés lesz a kisebbségi jogi gyakorlatról az Európa Tanács országaiban. A dokumentum kiemeli majd a pozitív példákat, a hiányosságokat, illetve a kudarcokat.
"Néhány ország vezetője azt mondja, hogy európai normákkal összehasonlítva az ő országában a kisebbségi jogok európai szint fölöttiek. Csakhogy nem azt kell nézni, hogy egy bizonyos országban esetleg jobb a helyzet, mint máshol, hanem azt, hogy az országban érvényes kisebbségi jogok biztosítják-e az adott kisebbségnek az önazonosság megőrzését" - mondta a képviselő, utalva arra, hogy az egyes országokban eltérő a kisebbségek jellege, létszáma. Mint hozzátette, a kisebbségekhez tartozók számának csökkenését ott lehet tapasztalni, ahol nem biztosított a jogi háttér a kisebbség identitásának megőrzéséhez.
A másik, készülő dokumentum a romák jogi helyzetével foglalkozik az egyes ET-tagországokban. Ennek a jelentésnek a rapportőre a jogi bizottság megbízásából maga Berényi.
"Három nagy témakörre kívánok összpontosítani: az egyik a kitelepítések kérdése, a másik a menedékjog kérésének okai és lehetőségei, a harmadik pedig a roma közösség integrációja a társadalomba" - mondta Berényi.