Papcsák Ferencnek nincs takargatnivalója
Papcsák Ferenc fideszes képviselő közleményben tudatja, hogy a szocialisták őt ostromló vádjának semmi alapja nincs.
Dátum: 2003-03-02 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:07.055203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialista kormánynak semmi sem drága ahhoz, hogy az elmúlt hetek korrupciós botrányairól elterelje a figyelmet. Ennek egyik fejleménye az ellenem megfogalmazott alaptalan rágalmak újbóli felemlegetése, amelyhez a politikai megrendelésre dolgozó rendőrség elvtelenül asszisztál. Sajnálatosnak tartom, hogy egy demokratikus jogállamban megtörténhet: egy olyan ügyet, amelyben már hónapokkal ezelőtt tisztáztam magam, koncepciós céllal újra elővesznek.
Mivel semmi takargatni valóm nincs, a rám bízott munkát bizonyíthatóan, tisztességgel és a legjobb tudásom szerint elvégeztem, a szocialista párt megbízásából dolgozó rendőrség pedig valójában semmit nem tud ellenem felhozni, így bízva az igazságszolgáltatásban állok az eljárás elébe.
Ugyanakkor fontosnak tartom jelezni, hogy az ellenem megfogalmazott alaptalan rágalmak terjesztői ellen a szükséges jogi lépéseket meg fogom tenni.
Budapest, 2003. február 28.
Dr. Papcsák Ferenc
országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Párt
fidesz.hu