Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A parlament előtt az energia-klímaváltozási csomagterv

A Fidesz európai néppárti delegációja fenntartásokkal üdvözli az energia-klímaváltozási csomagot, amelyet Barroso elnök ma mutatott be az Európai Parlamentnek.


Dátum: 2008-01-24 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:27.387166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Európa elindult azon az úton, hogy gazdaságát nagy hatékonyságú, alacsony szénkibocsátású, világszinten kiemelkedő high-tech-en alapuló gazdasággá továbbfejlessze, egyben csökkentse az Unió fosszilis energia függőségét.

A Fidesz néppárti delegációja a céllal egyetért, hiszen az egészséges környezet védelme a most élő állampolgárok és a jövő generációjának érdekében történik.

Csak együtt, egy erős Európa tud megfelelő választ adni korunk egyik legfontosabb kihívására, ahogy ezt a Fidesz nemzeti programja is tartalmazza. Európa energiafüggőségének oldására is csak együtt vagyunk képesek. A klímaváltozási csomag egyes elemeiben azonban módosításokat tartunk szükségesnek.

Üdvözöljük, hogy a közös európai célok elérésében minden tagállam olyan mértékig vegye ki részét, amit az egy főre jutó nemzeti összterméke megenged. Magyarország ilyen módon esélyt kap arra, hogy korlátok között, de növelheti - ipara érdekében - az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Helyes, hogy a megújuló energia részarányának növekedésénél is, az elérendő célok a tagállami nemzetgazdaságok reális teljesítőképessége figyelembevételével kerüljenek meghatározásra. Magyarországnak még így is meg kellene háromszorozni az elkövetkező 12 év során a 2005 évi referencia szintjét.

Úgy véljük, hogy miután a 2007-2013 időszak költségvetés összegéről a kibővített Uniót figyelembe véve a kívánatosnál alacsonyabb szinten sikerült megállapodni, most, amikor arra készülünk, hogy közösen tegyünk erőfeszítéseket a klímaváltozás csökkentésére, indokolt figyelembe venni az egyes tagállamok és gazdaságok teherbíró képességét.

Ugyanakkor nem látjuk megnyugtatóan kimunkáltnak, hogy a bemutatott klímaváltozási csomag milyen terheket ró cégeinkre, vállalkozásainkra, ami munkahelyekbe kerülhet, és milyen terheket ró az energiaárakon keresztül a lakosságra. Továbbá azon a véleményen vagyunk, hogy a kisebb létesítményeknek nagyobb számban mentesülni kell a szabályozás alól, ezért a mentességi kibocsátási határt meg kell emelni.

Az Európai Unió célkitűzése, miszerint 2020-ig az üzemanyag-felhasználáson belül a bioüzemanyagok arányát 10%-ra kell növelni, nem megvalósítható.

A közeljövőben az agrártermékek árai - a mértékadó piaci előrejelzések szerint - nemcsak magasabbak lesznek, hanem erősebb áringadozások is várhatók. A bioüzemanyag-gyártásnál a gabonapiacnak biztonsági szelepeként kellene működnie. Azokban az években, amikor a termés meghaladja az átlagos mennyiséget, a feleslegeket bioetanol-gyártásra lehetne felhasználni. Ezzel csökkenteni lehetne a termelők áringadozásból eredő veszteségeit, és biztosítani lehetne az élelmiszerellátás biztonságát is.

Az üvegházhatás csökkentésére a legjobb módszer az energiahatékonyság, az energiafogyasztás csökkentése lenne. A bioüzemanyagok előállításához ugyanis jelentős mennyiségű fosszilis energiát kell felhasználni, ami széndioxid-kibocsátással jár. A takarmányozásra, élelmezésre nem alkalmas mezőgazdasági termékeket leghatékonyabban helyben, a helyi közintézmények, illetve magánépületek fűtésére, valamint elektromos áram termelésére lehetne felhasználni.

A Fidesz néppárti delegációja felhívja a Magyar Kormány figyelmét arra, hogy a bemutatott csomag javaslatai stagnáló gazdaságokra nehéz terheket fog róni, de mindazokban a tagállamokban amelyekben a gazdasági tevékenység bővül, ott újabb lehetőségeket és lökést adhat a klímaváltozási csomag.

Ehhez más szemléletű gazdaságpolitikára van szükség.

Felkérjük továbbá a Magyar Kormányt, hogy a most közzétett javaslatok tükrében vizsgálja felül a NFT-t, hiszen a gazdaság szereplői joggal igényelhetnek a jövőben környezetvédelmi állami támogatásokat is, különös tekintettel azokra a beruházásokra, amelyekhez high-tech fejlesztések kapcsolódnak.

Brüsszel, 2008. január 23.

Barsiné Pataky Etelka - Glattfelder Béla

Kapcsolódó elemek