"Hiszek Gyurcsány Ferenc politikájában"
Dátum: 2008-01-24 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:27.737405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiszek Gyurcsány Ferenc politikájában. Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar rendszerváltást csakis ő fejezheti be.
(...)
A miniszterelnök szakítani tudott az egyezményes hazugságokkal (teljesíthetetlen ígéretekkel), s most a káprázatos magyar leleményességnek (befolyással üzérkedés, nepotizmus, feketemunka, adócsalás, -kikerülés) üzen hadat.
(...)
Gyurcsány egy feudális ország urait és szolgáit próbálja megtanítani arra, hogy polgárokként viselkedjenek. Ne kegyekből, hanem a saját munkájukból éljenek.
(...)
Gyurcsány Ferenc nem adja fel. Ha így tanultuk, hát tanuljuk meg másképp. Nem azért, mert így becsületes, hanem mert erre van szüksége az országnak. Nem azért ment ő politikusnak, hogy szeressék, erre ott van a családja. De az ország legnagyobb pártja választotta vezetőjének, és állt mögéje, hogy ne kiskorú alattvalókat vezessen, hanem a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében valósítsa meg terveit.
(...)
Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, a Szent Korona-tanból nem élünk meg. Hogy nem ad pénzt az Európai Unió arra, hogy a török megszállás alatt mi voltunk a kereszténység védőbástyája. Még attól sem hatódik meg, hogy államunk több mint ezer éves. A tagállamok többsége még ennél is öregebb, mégse ebből él. Egy pillanatig sem hiszi, hogy Magyarország elmaradottságáért a trianoni békediktátum a felelős. Sőt: még azt is tudja, hogy nem kell megsértődni azért, mert országunk viszonylag kicsi.
(...)
Gyurcsány Ferenc rálépett a gazdagok tyúkszemére. Így találkozott ellene jobb- és baloldal. Ha már az orvos jövedelmét is meg akarja adóztatni, magára haragítja a foglalkozási hierarchia csúcsát. És ha az orvosok a betegeken - ki máson? - állnak bosszút, összefog ellene a társadalom.
(...)
Itt csak az ország bukhat el. Gyurcsány száz év múlva is benne lesz a magyar történelemkönyvekben. Ő az, aki élni tudott volna Magyarország modernizálásának páratlan lehetőségével. Itt ritkán teremnek tehetséges politikusok. Kár úgy bánni velük, ahogy tehetségeinkkel szoktunk.