Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megdöbbentő miniszterelnöki nyilatkozat a mezőgazdaságról

Gyurcsány Ferenc arcul csapta a magyar termelőket, de pofont adott az Európai Unió gazdálkodóinak is - írja közleményében Font Sándor.


Dátum: 2008-01-24 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:28.777260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mélységes megdöbbenéssel fogadta Gyurcsány Ferencnek a davosi világgazdasági fórumon elhangzott nyilatkozatát, melyben felveti az agrártámogatások csökkentésének lehetőségét - fogalmaz az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.

A közlemény emlékeztet: az MSZP-SZDSZ vezette kormány kötötte meg a koppenhágai szerződést, amely a magyar gazdákat megalázó versenyhátrányba sodorta azáltal, hogy az EU régi tagállamaiban működő versenytársak agrártámogatásának csak a felét kaphatják meg. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség többször kifogásolta, hogy a Gyurcsány-kormány az elmúlt két évben - Európában példátlan módon - még ettől a lehetőségtől is elzárta a mezőgazdasági termelőket és, hogy a területalapú támogatásokat 25 százalékkal csökkentve évente 25 milliárd forintot vett ki a gazdák zsebéből, nyilvánvalóan a költségvetés lyukainak befoltozása céljából - idézte fel a politikus.

Font Sándor leszögezi: legutóbbi kijelentésével Gyurcsány Ferenc nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar gazdálkodók problémái őt hidegen hagyják, hiszen egy olyan gazdasági év után kíván további forrásokat elvonni a mezőgazdaságtól,

- amikor az ágazat teljesítménye 30 százalékkal csökkent,

- amikor több száz milliárd forintra tehetőek a természeti katasztrófák okozta károk,

- amikor a lakosság egyébként is súlyos helyzetét az élelmiszer árdrágulások nehezítik.

Gyurcsány Ferenc kijelentését egy olyan fórumon tette, amely köztudomásúan a globalizáció erőinek fő rendezvénye - fogalmaz a képviselő, hozzátéve: azoknak az erőknek, melyeknek érdekük a nemzeti termelés visszaszorítása és megszüntetése és a lakosság iparszerű méretekben gyártott, ellenőrizhetetlen minőségű élelmiszerrel, vagy élelmiszernek nevezett szeméttel történő ellátása.

Gyurcsány Ferenc ezen kijelentésével arcul csapta a magyar termelőket, de pofont adott az Európai Unió gazdálkodóinak is. Kíváncsian várjuk Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter véleményét arról, hogy mindez az új kormányprogram része-e, vagy Gyurcsány Ferenc ámokfutásának egy újabb megnyilvánulásáról van-e szó - zárul a Fidesz Mezőgazdasági és Környezetvédelmi kabinetvezetőjének közleménye.

Kapcsolódó elemek