Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka és a vörös csillag


Dátum: 2008-01-24 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:31.411013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kóka János az SZDSZ kampánystratégiájának lényegét egy mondatban úgy foglalta össze: mondjunk nemet a szocializmusra. Hozzátette, hogy ennek vizuális lényegét már a kampánynyitójuk meghívóján is megjelenítik.

A távirati iroda felvetésére, hogy a kampánynyitó meghívóján egy vörös csillag látható, Kóka János felmutatta a meghívót és azt mondta, hogy az azon látható ábra nem ötágú és nem is vörös. Hozzátette, hogy ennek kapcsán biztosan sok áthallással és értelmezéssel találkoznak majd.

Kapcsolódó elemek