Újabb nagyberuházás Erzsébetvárosban
Hétemeletes lakóház épülhet háromszintes mélygarázzsal az erzsébetvárosi Nagydiófa utcában, egy százötven éves ház helyén. A VII. kerületben ez már a sokadik hasonló beruházás, a környék lakói pedig tiltakoznak, mivel az új épület elzárná a napfényt, csökkentené a zöld területet. Az önkormányzat saját bevallása szerint nem tehet semmit.
Dátum: 2008-01-25 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:00:49.652500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt várjuk az önkormányzattól, hogy az itt lakók érdekeit képviselje" - mondta egy idős hölgy az alpolgármester kérdésére szerda este egy VII. kerületi lakossági fórumon. A kijelentés előzménye, hogy a Nagydiófa utca 8. szám alatt egy hatalmas, hétemeletes lakóház épülhet, ráadásul háromszintes mélygarázs lenne alatta. Ez ellen tiltakozva hívták össze az egyeztetést a környékbeliek az önkormányzat és a beruházó képviselőivel. Davosa Gábor alpolgármester azonban a megbeszélés kezdetén leszögezte: a Nagydiófa utca 8. szám alatti egyszintes házat mindenképpen lebontják, a helyén pedig a beruházó Autóker Zrt. egy a szomszédos épületeknél huszonöt méterrel magasabb társasházat építhet fel.
"Az önkormányzat nem tehet semmit, hiszen az érintett ingatlan nem az ő tulajdona, a 2001-ben megújított szabályozási terv pedig lehetővé teszi az előző épület bontását és az új megépítését" - hangsúlyozta a jelenlévők nem kis megrökönyödésére. A környék lakói nem értik: annak ellenére, hogy a belső kerületekben a legrosszabb a levegő a fővárosban, aminek következtében a hat évnél fiatalabb gyerekek egyharmadánál súlyos légúti megbetegedések fordulnak elő, az Erzsébetvárosi Önkormányzat mégsem hajlandó korlátozni a mélygarázsok és az úgynevezett magasépületek építését. Egy középkorú hölgy magából kikelve mondta: "Születésem óta itt élek, soha nem volt ilyen zsúfolt, szennyezett és mocskos a környék.
Nem értem, miért fontos egy ilyen monstrumot ideépíteni." Hasonlóan vélekedett egy idősebb férfi. "Meg akarjuk védeni magunkat. Ha megépül a ház, elzárja előlünk a napfényt, csökken majd a lakásaink értéke" - és ingerülten legyintett.
A beruházó részéről Aradi Ferenc lakóingatlan-fejlesztési vezérigazgató szemrebbenés nélkül kijelentette: kizárólag üzleti alapon döntenek és vásárolnak, a Nagydiófa utcai ingatlan kapcsán egyébként másfél éves engedélyeztetési eljáráson vannak túl, a beruházás célegyenesben van. "A környék lakóinak véleményét persze nem kérdezték meg" - replikázott erre egy elkeseredett férfi. Aradi Ferenc mindenestre felvázolta a jelenlegi ház megmentésének egyetlen lehetséges módját: tessék, vegye meg az önkormányzat, az ára egymilliárd forint körül lehet.
A VII. kerületben rendre épülnek a hasonló épületek meg a mélygarázsok, megnövelve ezzel az autóforgalmat és csökkentve a légmozgást. A közelmúltban például a Hársfa utca és a Szövetség utca között épülő, százhetven lakásos betonépület állítólagos engedély nélküli építése csapta ki a biztosítékot. A lakók szerint az önkormányzat a gazdasági érdekeit fontosabbnak tartja, mint a környékbeliek igényeit.
Beliczay Erzsébetet, a Levegő Munkacsoport munkatársát is meghívták a lakossági fórumra, a szervezet ugyanis már régóta küzd a kerület értékeinek megóvásáért. "Párizstól Nem Yorkig tiltakoznak a hajdani zsidó negyedben zajló bontások miatt, ráadásul ez a környék világörökségi védelem alatt áll" - mondta az érdekvédő. Szerinte az sem mellékes szempont, hogy bár az önkormányzat folyamatosan a zöld területek növelésének fontosságát hangsúlyozza, mégsem tesz érte semmit.
Bakó Katalin, a tiltakozást összefogó egyik környékbeli lakó lapunknak elmondta: elsőként benyújtják az igényt az épület műemléki védelem alá helyezésére - ugyanis a ház mintegy százötven éves - utána pedig akár bíróságig viszik az ügyet. Ha a hazai igazságszolgáltatás malmai ebben az esetben is a szokásos sebességgel őrölnek, akkor a tiltakozók több évvel el tudják halasztani az épület megépítését.