A Ron Werber-tanulmány
Répássy Róbert elmondta: Ron Werber tanulmánya közepes színvonalú összefoglaló elemzés a Miniszterelnöki Hivatal működéséről. A fideszes képviselő ezt azt követően mondta, hogy délelőtt megismerhette Ron Werber tanulmányát Szekeres Imre államtitkárságán.
Dátum: 2003-03-03 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:08.693246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert közölte, hogy a tanulmány angol nyelvű változata 26, magyar fordítása 29 gépelt oldalból áll, és tartozik hozzá egy hatoldalas melléklet is. Rámutatott: egy ilyen tanulmányt egyszerűbb módszerekkel és jóval olcsóbban is el lehetett volna készíttetni. A megismertek alapján érthetetlen, hogy a dokumentumot miért nem hozzák nyilvánosságra.
Felhívta a figyelmet, hogy az eredeti tanulmányon nem szerepel Ron Werber aláírása, illetve cégének bélyegzője.
Répássy Róbert elmondta, hogy a tanulmány több kritikát is megfogalmaz a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a kormány működésével kapcsolatban.
Leszögezte, hogy Szekeres Imre államtitkártól
kérte a tanulmánnyal kapcsolatos megbízási szerződést,
de a politikus ezt azzal hárította el, hogy a megbízási szerződést Draskovics Tibortól, a miniszterelnök kabinetfőnökétől kell elkérni. A sajtótájékoztatón Répássy Róbert elmondta, hogy a tanulmány elején az szerepel: a dokumentum a kabinetfőnök kezdeményezésére és a miniszterelnök kérése alapján készült.
Répássy Róbert érthetetlennek tartja, hogy mi történhetett február 25. és 28. között. Mint mondta: 25-én még nem engedték, hogy a tanulmányt megismerje, 28-án pedig engedélyt adtak rá. Jelezte, hogy a kérdés kapcsán interpellál a parlamentben, s hozzáfűzte: a megbízási szerződés megismerését követően újabb kérdéseket tesz majd fel.
MTI - fidesz.hu
***
Ki az úr a házban?
Ron Werber határozott: egy, a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent kijelentése szerint nem olvasható a tanulmánya: "senkinek, még a kabinet más tagjainak sincs betekintése a javaslataimba." Döntését azzal indokolja, hogy "hátrányosan érinthetné a kabinet össze munkatársát, ha nyilvánosságra kerülne."
Szekeres Imre annak ellenére megmutatta a tanulmányt mind a négy párt egy-egy képviselőjének, hogy ezt Ron Werber megtiltotta. Felvetődik a kérdés, hogy akkor Szekeres felülbírálta (az utca nyelvén szólva: lenyomta) a szocialisták kampánytanácsadóját, Medgyessy jó emberét, aki egyben a tanulmány szerzője? Szekeres lenne az úr a házban?
Vagy ha ez mégsem így volna, akkor azt lehetne kérdezni: mit láttak a képviselők? Ez nem az a tanulmány volt, amit Ron Werber készített?
fidesz.hu