Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsánynak fogalma sincs az agrártámogatásokról

A Magosz szerint a magyar miniszterelnök Davosban tett kijelentésével a Világbanknak és az EU-n kívüli nagyhatalmaknak üzent.


Dátum: 2008-01-26 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:01:09.423083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Gyurcsány Ferenc Davosban tett kijelentésével a Világbanknak és az európai uniós mezőgazdasági támogatási rendszer leépítésében érdekelt EU-n kívüli nagyhatalmaknak üzent" - fogalmazott a közleményben Obreczan Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára.

Mint írta, a kormányfő Davosban felvetett ötlete azt sugallja, hogy fogalma sincs arról, milyen az EU agrárköltségvetése, agrárpolitikája és agrártámogatási rendszere. A közös agrárpolitika reformja nem azt jelenti, hogy az unió agrárköltségvetését csökkenteni akarják - tette hozzá.

Obreczan Ferenc szerint a miniszterelnöknek azt is tudnia kellene, hogy az utóbbi időben a termelési költségek jóval nagyobb arányban növekedtek, mint az élelmiszerek árai. A gazdákat a tavaszi fagykár az aszály, és a sertéságazat vonatkozásában az értékesítési nehézségek is sújtottak - emlékeztetett.

Az sem lényegtelen - emelte ki Obreczan Ferenc -, hogy Gyurcsány Ferencnek nem volt semmilyen mandátuma, felhatalmazása arra, hogy az uniós agrártámogatások lefaragásában érdekelt Világbank képviselője előtt ilyen kijelentéseket tegyen.

Gyurcsány Ferenc szerdán a davosi világgazdasági fórum egyik panelbeszélgetésén azt mondta, hogy az élelmiszerárak megugrása lehetőséget ad az Európai Unió agrártámogatási rendszerének átalakítására, mert akkor a gazdák kevésbé vannak ráutalva a támogatásra. A kormányfő úgy vélte, a felszabaduló összegeket oktatásra, kutatásra és fejlesztésre, a versenyképesség javítására lehetne fordítani.

Ezt követően, csütörtökön Gyurcsány Ferenc az MTI-nek azt mondta: a mezőgazdasági támogatáspolitika nem igazodhat az éves változásokhoz, 2013-ig érvényben kell hagyni, az árak változásától függetlenül.

Elmondta: elemezni kell, hogy az áremelkedés mennyire tartós, hosszú távú folyamat, és az agrártámogatások átalakításában ennek alapján kezdeményezően kell részt venni.

Kitért arra: 2008 második felétől Franciaország az EU soros elnöke, és elindulhat a mezőgazdasági politika felülvizsgálata.

Hangsúlyozta: ez egy nagyon hosszú folyamat, egyelőre beszélgetni kell a lehetőségekről, "ott kell lenni".

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága hétfőre rendkívüli ülést hívott össze Gyurcsány Ferenc Davosban tett kijelentése miatt - közölte Font Sándor pénteken.

A bizottsági fideszes elnöke azt mondta: a miniszterelnöki kijelentést meg kell vitatnia az Országgyűlés szakbizottságának; tisztázni kell, hogy a miniszterelnök által megfogalmazott új irányelvek adják-e az MSZP új agrárstratégiáját.

A testület ez ügyben meg kívánja hallgatni Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert - közölte Font Sándor.

Kapcsolódó elemek