Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa az ENSZ-hez fordul, ha Bush nem reagál

II. János Pál pápa szeretne felszólalni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ha az Irak elleni háború elkerülésére biztató, George Bush amerikai elnökhöz intézett üzenete nem éri el a célját - közölte egy vatikánvárosi diplomáciai forrás hétfőn az AFP francia hírügynökséggel.


Dátum: 2003-03-03 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:09.966458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E forrás szerint a katolikus egyházfő két héttel ezelőtt, az ENSZ-főtitkárral a Vatikánban folytatott megbeszélése során szólt erről Kofi Annannak. Hétfőn utazott az amerikai fővárosba a katolikus egyházfő George Bush amerikai elnöknek szóló személyes üzenetével Pio Laghi bíboros, a Vatikán volt washingtoni nagykövete, aki régóta baráti kapcsolatot ápol a Bush családdal. A múlt héten amerikai egyházi személyiségek egy csoportja levelet juttatott el II. János Pálnak, amely szerint a világszervezetben örömmel fogadnák a katolikus egyházfő felszólalását. Az AFP által idézett vatikáni diplomata szerint a 82 éves, gyenge egészségű katolikus egyházfő egyelőre nem döntött, ha azonban mégis elutazik a világszervezet székhelyére, egyúttal látogatást tesz a Ground Zero-nál, annál az emlékműnél, amelyet a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások során földig rombolt Világkereskedelmi Központ helyén létesítettek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek