Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyetlen megoldás a tandíj eltörlése

Egyetlen megoldás adódik a jelenlegi helyzetben, a tandíj eltörlése, és ezt a népszavazás meg is fogja tenni - jelentette ki Ágh Péter.


Dátum: 2008-01-28 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:01:36.144762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg a polgári kormány esélyegyenlőséget biztosított a fiataloknak, addig a szocialista-szabaddemokrata kormány ezzel szemben csak a gazdag szülők gyermekeit preferálja - hívta fel a figyelmet Ágh Péter. A fideszes politikus Alexa György sajtótájékoztatójára reagálva elmondta, a jelenlegi hatalom teljesen érzéketlen az országban tapasztalható szociális válságra, és lehet ugyan magyarázni az elért kisebb eredményeket, de a diákok folyamatos megsarcolása mellett ezek semmit sem érnek.

Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az Orbán-kormány eltörölte a tandíjat, bevezette a diákhitelt, amivel megnyitotta mindenki számára a lehetőséget a továbbtanuláshoz, a Gyurcsány-kormány ezzel szemben pedig hazug módon bevezette a tandíjat.

Egyetlen megoldás adódik ebben a helyzetben, a tandíj eltörlése, és ezt a népszavazás meg is fogja tenni - szögezte le végül.

Kapcsolódó elemek