Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyezmény kontra bőrgyár

Kiutalták a támogatást, a Rába szennyeződése mégis növekedett. Nemhogy csökkent volna, minden káros anyag mennyisége nőtt a folyóban.


Dátum: 2008-01-29 06:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:01:44.419575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Továbbra is habzik a Rába, emiatt a legmagasabb fokú vízminőség-védelmi készültség van érvényben a folyón. A szennyezés minden bizonnyal Ausztriából származik, a vízügyi szakemberek figyelőszolgálatot tartanak fenn, rendszeresen mintát vesznek a folyóból, hogy megállapítsák a habzás okát.

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet bizonyítékot talált az osztrák környezetvédelmi minisztérium weboldalán, amely véleménye szerint magyarázattal szolgál a mostani problémára. A közzétett adatok szerint a tavalyi államközi megegyezés óta a korábban is szennyező wollsdorfi bőrgyár nem csökkentette kibocsátott szennyvizében a mérgező anyagok mennyiségét, sőt a kibocsátott króm mennyiségét a hivatalosan megengedett mérték tizenkétszeresére emelte. Mindemellett a folyóba engedett foszfortartalom az engedélyezett duplája, a nátriumtartalom pedig a négyszerese.

"Megdöbbentő ez a hozzáállás - mondta lapunknak Mózes Szabina, a Greenpeace kampányfelelőse. - Korábban ugyanis az osztrák hatóságok háromszázötvenezer euróval támogatták a három szennyező gyárat, hogy új szűrőberendezéseket szereljenek fel. A helyzet nemhogy javult volna, de a folyóba engedett káros anyagok mértéke jelentősen emelkedett."

Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a wollsdorfi bőrgyár határértéket meghaladó szennyezési értékei miatt a jövőben havi tájékoztatást vár az osztrák féltől a Rábát szennyező bőrgyárak valamennyi kibocsátási értékéről. Fodor Gábor és osztrák kollégája, Josef Pröll a tavalyi megállapodásukban szigorúbb szervesanyag-kibocsátási követelményeket határoztak meg a bőrgyárakkal szemben.

Kapcsolódó elemek