Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keszthely-Hévíz villamosvonal: anyagi és műszaki akadályok

A következő hetekben kiderül: az érintett települések lakóinak tetszik-e a keszthelyi kikötőtől induló, s a Festetics-kastély érintésével a Hévízi tóig járó nosztalgiavillamos ötlete. A beruházás költségei meghaladnák a négymilliárd forintot.


Dátum: 2008-01-29 06:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:01:46.794546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lakossági fórumsorozatot tartanak Keszthelyen és Hévízen azért, hogy a helybeliek megismerhessék, illetve véleményezhessék a két város között elképzelt villamosjárat terveit. A két település polgármestere azonban nem lelkesedik különösebben az ötletért. Ruzsics Ferenc, Keszthely első embere a fórumok eredményétől tenné függővé a projekt elindítását, a hévízi polgármester, Vértes Árpád pedig megkeresésünkre azt mondta: a képviselő-testület még nem foglalt állást az ügyben, egyébként meg elsősorban a keszthelyieknek kellene hajtaniuk a projektet.

A Hévíz és Keszthely közötti villamos ötlete nem mai gondolat, már a hetvenes években is felvetődött. A Balaton-régió közlekedési koncepciójának egyik legérdekesebb elképzelése nemcsak a helyiek utazását könnyítené meg, de vélhetően meghosszabbítaná a turistaszezont is. Sőt a villamosközlekedés révén esetleg az autósok részleges kitiltása is megvalósulhatna a Balaton-parti üdülők területéről. Az elképzelések szerint a nosztalgiaszerelvények a keszthelyi kikötőtől indulnának, majd a város főutcáján végighaladva érintenék a Festetics-kastélyt, s kilenc kilométeres út után érnének a hévízi gyógytónál lévő végállomásra.

Sebestyén István, a megvalósíthatósági tanulmányt készítő Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. programigazgatója lapunknak elmondta, hogy keresik az egyeztetési lehetőségeket a települések vezetőivel és a lakossággal, hamarosan fórumsorozat indul, hogy felmérjék: a hévízieknek és a keszthelyieknek kell-e egyáltalán a két település között csilingelő nosztalgiavillamos? Sebestyén István megjegyezte: ha a projekt mellé áll a lakosság, akkor az önkormányzatoknak dönteniük kell arról, hogy a BFT-vel együtt létrehozzák-e a Hévíz-Keszthely Villamosvasút Zrt.-t. Ez a cég készíttetné ugyanis a részletes terveket, jelölné ki a nyomvonalat, adna megbízást a tényleges munkálatokra, s működtetné a járatokat.

Ruzsics Ferenc polgármester érdeklődésünkre elmondta: az előzetes számításokhoz képest magasabb, mintegy négymilliárd forintos beruházási költség, a települések szintkülönbségéből adódó műszaki nehézségek és napjaink rendkívül rossz költségvetési helyzete nem teszi túl népszerűvé a projekt ötletét. Ettől függetlenül ha a lakók úgy akarják, Keszthely hajlandó biztosítani a pályázati forrás előteremtéséhez szükséges önrészt.

Vértes Árpád, Hévíz polgármestere viszont úgy látja, mivel településük csak néhány száz méternyi szakasz kiépítésében érdekelt, a villamosprojektet elsősorban a keszthelyieknek kellene szorgalmazniuk. Arról, hogy támogatják-e az ötletet vagy sem, csak a konkrétumokat tartalmazó megvalósíthatósági tanulmány birtokában tud dönteni a képviselő-testület, amelynek tagjai ugyancsak megosztottak az ügyben.

Az előzetes számítások szerint a beruházás költsége - beleértve az állomások és a pálya megépítését, valamint a villamosítást - elérné a 4,1 milliárd forintot. Az összegnek nagyjából ötödrészét kellene állnia az önkormányzatoknak.

Kapcsolódó elemek