Elhalasztott Máért ülés
A Magyar Állandó Értekezlet következő ülését, ahol a státustörvény módosításának végső változatáról döntenek, csak az április 12-i EU-csatlakozási népszavazás után tartják meg - értesült a Magyar Nemzet. Kovács László külügyminiszter néhány héttel ezelőtt még azt nyilatkozta: a kormány február végére hívja össze a Máértot.
Dátum: 2003-03-04 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:11.713728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi hetekben folytatódtak az egyeztetések a kormány és a határon túli szervezetek között. Utóbbiak nyomására kikerül a szövegből az a kitétel, amely szerint az EU-tagországok állampolgáraira nem vonatkozna a törvény. Alternatív megoldásként egyénekhez is eljuthat az oktatási-nevelési támogatás, s azt nem csak a magyart és történelmet tanuló diákok kaphatják meg. Jelenleg még vita van néhány kérdésről, s amennyiben ezekben is a határon túliak véleménye érvényesül, a kormány kénytelen lesz visszatérni a Máért tavaly novemberi ülésén elfogadott változathoz. A kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban a kabinet eddig mellőzte az ellenzéket. A határon túliak ugyanakkor fontosnak tartották az egyeztetést a Fidesszel és az MDF-fel.
Magyar Nemzet - fidesz.hu