Élesen bírálják az osztrák hatástanulmányt
Égetnivaló, hazugságokat tartalmazó dokumentumnak nevezte szerdán Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere azt az osztrák hatástanulmányt, amely a Szentgotthárd közelében, a határ osztrák oldalán tervezett hulladék égetőműről készült és amelyet véleményezésre megküldtek a magyar környezetvédelmi minisztériumnak és az önkormányzatnak is.
Dátum: 2008-01-30 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:02:18.801774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Érthetetlen számunkra, hogy le merik írni, hogy Ausztria legkeletibb csücskébe a magyar államhatártól 600 méterre tervezett, évi 325 ezer tonna osztrák hulladék elégetését végző erőműnek nincsenek környezteti hatásai a Magyar Köztársaság területére" - mondta a polgármester. Hozzátette: a tervezett hulladékégetőben mindössze 40 ember fog dolgozni, a térségben viszont 40 ezer ember életminősége romlik. Viniczay Tibor szerint a hatástanulmány elhanyagolható mértékben foglalkozik Szentgotthárddal és a hamarosan ismét önállóvá váló Őrségi Nemzeti Parkkal is. "Visszautasítjuk a heiligenkreuzi hulladékégető környezeti hatástanulmányában leírtakat, nem hiszünk az abban leírtaknak, ki merem jelenteni, hogy a hatástanulmány megállapításai több helyen hazugságokat tartalmaznak" - mondta.
A polgármester kijelentette: el kívánják érni, hogy Szentgotthárd ügyfélként kapcsolódhasson be az Ausztriában folyó engedélyezési eljárásba. Ennek jogi lehetőségeivel kapcsolatban hónapokkal ezelőtt kérdéseket intéztek a magyar szaktárcához, de elmondása szerint választ ezekre a kérdésekre eddig nem kaptak. Szavai szerint ezen eljárás megindításának és bonyolításának kapcsán 20 olyan kérdést fogalmaztak meg, amelyet ismét elküldenek a magyar szaktárcának, segítségüket, válaszaikat kérve.
A sajtótájékoztatón Viniczay Tibor szólt a Rába folyón ismét jelentkező, minden eddiginél intenzívebb habzásról is. "Tűrhetetlen, hogy a magyar diplomácia szemlesütve tűri azt a gyalázatos környezetszennyezést, amely egyes ausztriai érdekek miatt évek óta folyamatosan végeznek" - mondta. Hozzátette már nem csak kérik de követelik, hogy a Magyar Kormány végre vigye a Szentgotthárd-Őrség környezetszennyezésének ügyét az Európai Bizottság elé. "Ismételten kérem a kormányt, hogy erőteljesen érvényesítse a heiligenkreuzi hulladékégető várható hatásaival érintett térség érdekeit, (...) azonnal tegyen intézkedéseket, a magyar külügyminisztérium határozott európai fellépésének érdekében, a Rába szennyezésének megállítására és Ausztria környezetszennyező magatartásának elmarasztalásával kapcsolatban" - hangoztatta a sajtótájékoztatón Viniczay Tibor.