El kell törölni a lakbéráfát
A Fidesz-elnökség kihelyezett debreceni ülésének utolsó napján az önkormányzatok aggasztó anyagi helyzete volt a téma. A témával kapcsolatban az elnökség három kezdeményezésről döntött.
Dátum: 2008-01-30 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:02:22.191374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Kósa Lajos alelnök sajtótájékoztatóján elmondta, a Fidesz indítványozza a parlamentben az önkormányzati bérlakások lakbérére kivetett áfa eltörlését, mert ez az újabb teher éppen a legnehezebb helyzetben lévő családokat sújtja, vagy pedig az amúgy is "gatyára vetkőztetett" önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe, amennyiben a lakbéráfát átvállalják.
Az elnökség kezdeményezi azt is, hogy a gyermekélelmezés ügyét a törvényhozás vegye ki a fordított áfakörből, mert e területen is teljes a jogszabályi és kormányzati káosz. Mivel a fordított áfa súlyos problémákat okoz az önkormányzatoknak az EU-források önrészével kapcsolatos költségvetési tervezésnél is, ezért a Fidesz elnöksége a fordított áfa rendszerének teljes újragondolását szorgalmazza. A Fidesz parlamenti frakciója a tavaszi ülésszakon benyújtja említett javaslatait, melyek elfogadására Kósa Lajos jó esélyt lát, hiszen - mint mondta - MSZP-s ökormányzati vezetők is belátják a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát.
A Fidesz alelnöke újságírói kérdésre elmondta: a Fidesz elnökségi tagjai informálisan tárgyaltak arról a tarthatatlan kormányzati magatartásról, hogy közpénzből pártpropagandát folytatnak. Erre bizonyíték a több-biztosítós modellel kapcsolatos MSZP-honlap és az adófizetők pénzén kiadott Új Magyarország "tájékoztató" kiadvány szövegének kísérteties hasonlósága. Ez a felháborító gyakorlat joggal keltheti fel az illetékes nemzetközi szervezetek, így az Európai Unió figyelmét is, ami kifejezetten káros és veszélyes Magyarország megítélése szempontjából - figyelmeztetett Kósa Lajos.