Fidesz-MSZP: 34:13
A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz tábora a felnőtt lakosság körében 34 százalék, míg az MSZP támogatói a teljes lakosság körében 13 százaléknyian vannak. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék - olvasható a január 7-e és 22-e között végzett, 1.000 ember megkérdezésén alapuló vizsgálatban.
Dátum: 2008-01-30 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:02:25.742704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pártválasztók körében a Fidesz 37 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 45 százalékponttal vezet az MSZP előtt. Az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében 3 százalék, míg a pártválasztók esetében 5 százalék. Az MDF tábora a teljes lakosságon belül szintén 3 százalék, míg a pártválasztók körében 6 százalék. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ és az MDF is 4 százalékos táborral rendelkezik a Tárki felmérése szerint.
A kutatásban leírtak szerint míg 2007 januárban kiegyenlítettebb volt az egyes pártok szavazótáborán belül a támogatók elszántsága, addig 2008 januárra ezek az arányok jelentősen eltérőek. A Fidesz szavazóinak elszántsága a legmagasabb, az MSZP-é sokkal alacsonyabb, az SZDSZ és az MDF támogatóié pedig még alacsonyabb. A szocialista párt szavazói körében folyamatosan csökkent a biztos szavazó MSZP választók aránya az elmúlt egy év során: 2007. januárjában 73 százalék volt, míg 2008. januárjára 56 százalékra csökkent ez a szám.
A Fidesz szavazótáborának elszántsága kisebb mértékben, de csökkent. Míg egy évvel ezelőtt a nagyobbik ellenzéki párt választóinak 78 százaléka mondta, hogy biztosan elmenne szavazni, addig az idei első hónapban 68 százalékuk mondta ugyanezt.
A kispártok szavazói körében az elszántak aránya az egy évvel ezelőtti kétharmados értékről a felére csökkent. A kutatás szerint egy most vasárnapi választáson a szavazásra jogosultak 48 százaléka venne részt biztosan.