Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírság jogsértés miatt Székesfehérvárnak

A székesfehérvári önkormányzatot 4 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert lakásfelújítási tenderrel kapcsolatban követtek el jogsértéseket.


Dátum: 2008-01-31 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:02:35.402901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A székesfehérvári önkormányzatot 4 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel egy 102 lakás felújításának műszaki ellenőrzésére kiírt tenderen megsértette az elbírálási szabályokat, nem nyilvánított érvénytelennek egyébként ilyen ajánlatokat, végül pedig érvénytelen ajánlatot hirdetett ki nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 102 lakóház energetikai felújításához, továbbá 16 épület kéményeinek felújításához kért - nyílt közbeszerzésben - műszaki ellenőrzést. Ellenőrizni kellett több mint 5 ezer lakás külső hőszigetelését és ablakcseréjét, illetve 134 lakás kéményeinek a felújítását. A munkák becsült értéke meghaladta a 3 milliárd forintot.

Az ajánlatkérő által összeállított dokumentációban az szerepelt, hogy a műszaki ellenőrzésre pályázóknak fix összegben kell megadniuk a vállalkozói díjukat, míg az eljárás folyamán azt közölte az önkormányzat, hogy a prognosztizált felújítási költség százalékában adják meg a díjaikat. A négy ajánlattevő között volt, aki az egyik, illetve a másik feltételnek tett eleget, míg olyan is, aki forintban és százalékban is megadta a díjat.

Az ajánlatkérő a legolcsóbb céget, az ENFI Kft-t hirdette ki nyertesnek, míg egy cég ajánlatát érvénytelennek nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottságtól az egyik vesztes, az ÉGSZI Senior Kft. kért jogorvoslatot.

A döntőbizottság - ideiglenes intézkedésként - felfüggesztette az eljárást, majd vizsgálni kezdte a protestáló kifogásait. Végül három jogsértést állapított meg. Az első szerint az ajánlatkérő indoklás nélkül halasztotta el az eredményhirdetést. Ezt megteheti, de indokolnia kell. A második probléma a megkívánt referencia igazolásával volt. Több cég nem tudta csatolni a kért referenciát, illetve nem megfelelőt adott be. Ugyanez történt a megkívánt képzettségű szakemberek igazolásával is. Emiatt a nyertesnek hirdetett ajánlat is érvénytelen volt. Végül a harmadik probléma a nyertes ENFI Kft. kirívóan alacsony ajánlata volt - fele a többiekének. Itt az ajánlatkérő kért ugyan indoklást, de az nem volt annyira alapos, hogy megalapozottan dönthetett volna. Így másodszor is érvénytelen lett a nyertes ajánlat.

Nem fogadta el a döntőbizottság azt a kifogást, hogy a tender-dokumentáció szerint forintban, míg a kiíró közlése szerint százalékban kellett megadni a vállalási díjat. Véleménye szerint bármelyik adat ugyanazt az eredményt adja.

A három jogsértés miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az ajánlatot lezáró döntést és 4 millió forintra bírságolta a fehérvári önkormányzatot.

Kapcsolódó elemek