Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonyíték van az MSZP csalására

Immár bizonyíték is van arra, hogy a kormányzat közpénzből folytat pártkampányt, hiszen az egészségügy privatizációjáról szóló MSZP honlap és az adófizetők pénzéből kiadott Új Magyarország füzet ugyanazokat a hazug érveket tartalmazza sok esetben szó szerint - hangsúlyozza közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.


Dátum: 2008-01-31 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:02:47.366327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Immár bizonyíték is van arra, hogy a kormányzat közpénzből folytat pártkampányt, hiszen az egészségügy privatizációjáról szóló MSZP honlap és az adófizetők pénzéből kiadott Új Magyarország füzet ugyanazokat a hazug érveket tartalmazza sok esetben szó szerint - hangsúlyozza közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

Mint írja, elfogadhatatlan és az Alkotmány szellemével is ellentétes, hogy a kormány az emberek pénzéből kampányol az emberek ellen. Ismételten felszólítjuk a kormányt és a kormánypártokat, hogy fejezzék be a közpénzen folytatott hazug kampányukat, ahelyett hogy az erre a jelenségre a figyelmet felhívó politikai vetélytársat fenyegetik - zárul a dokumentum.

Kapcsolódó elemek