Burány szavazzon nemmel!
Mintegy 100-150-en próbáltak volna beszélni csütörtök este fogadóórájának idejében Burány Sándor MSZP-s képviselővel Kispesten. Rá akarták venni, hogy szavazzon az egészségbiztosítási törvény ellen február 11-én, de csak a postaládájával találkozhattak.
Dátum: 2008-02-01 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:02:51.560899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
-Csütörtök este fogadóórájának idejében mintegy 100-150-en próbáltak beszélni Burány Sándorral, ám ez nem jött létre, mivel a képviselő irodáját kulcsra zárva találták, így jobb híján a postaládájába juttatták el követeléseiket - nyilatkozott az MNO-nak Tarnai Richárd, a kerület fideszes frakcióvezetője.
A kispesti lakosokból álló csoport arra akarta kérni az MSZP helyi parlamenti képviselőjét, hogy február 11-én szavazzon az egészségbiztosítási törvény ellen. A túlnyomórészt Fidesz-szimpatizánsokból álló mentben a Jobbik, a Munkáspárt és a MIÉP szimpatizánsai is részt vettek. A képviselő nem volt a helyszínen, ahol demonstrációra is sor került.
Tarnai lapunk kérdésére elmondta azt is, hogy Burány már csak február 11-e után ad fogadóórájára időpontot, noha csak a csütörtöki időpontra közel 40-en jelentkeztek be hozzá.
A Burány Sándort felkeresni próbáló kispestiek sorai között transzparens is felbukkant "Az egészség nem üzlet!" felirattal, bekiabálások is elhangzottak ("vesszen Gyurcsány!"). A rendőrség lezárta az iroda körüli útszakaszt.
Magánzsebekbe megy a haszon állami kényszerrel
-Az MSZP-SZDSZ koalíció eldöntötte és meg is szavazta, hogy a mindannyiunk befizetéseiből működő egészségügyet magáncégeknek adja. Ez ellen az egész társadalom egységesen összefogott, ám a kormánypártok meg sem hallgattak minket. A kötelező befizetéseinket továbbra is állami kényszerrel bevasalják majd rajtunk, de a hasznot magáncégek fogják bezsebelni - érvelt közleményében a kispesti Fidesz amellett, hogy miért akarják rábeszélni Burány Sándort, a kerület szocialista képviselőjét, hogy február 11-én másodjára már ne szavazza meg az egészségbiztosítás privatizálásról szóló törvényt.
Tarnai kérdésünkre elmondta, hogy Kispesten súlyos problémákat okozhat a törvény, amelynek már most látszódnak az előjelei: mammográfiai vizsgálatra már most a XVII. kerületbe utalják a betegeket, az agyvérzéses pácienseket pedig a Budapest közigazgatási határán kívül eső Kistarcsára kellett vinni. A kispesti Fidesz indítványt adott be, az ügyben, amivel - egy év leforgása alatt - sikerült elérni, hogy a jóval közelebb eső, X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórházba kerüljenek szükség esetén a kerület lakói.
-A törvény elfogadása után még az is megeshet, hogy Miskolctapolcára szállítanak náthával - mondta Tarnai.