Görgey ismét megfutamodott
Görgey Gábor kulturális miniszter kedden nem jelent meg a munkáját ellenőrizni hivatott Országgyűlés Kulturális bizottsága előtt, azaz ismét megfutamodott az Országgyűlés egyik szakbizottsági meghallgatása elől. Halász János fideszes képviselő leszögezte: már február elején szerették volna meghallgatni Görgeyt, ám ez akkor elmaradt, s a bizottsági ülés március 4-i időpontját maga a miniszter nevezte meg. A Károlyi Palota jövőjéről így ma sem tudtak meg semmit a kulturális minisztertől.
Dátum: 2003-03-04 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:14.823104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz kulturális kabinetjének vezetője, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának alelnöke kedden a Károlyi Palota Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, torzóban maradt a kulturális bizottság ülése, amelyen Görgey Gábort akarták meghallgatni a Károlyi Palota Kulturális Központra, illetve a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetre vonatkozó minisztériumi elképzelésekről.
A kulturális bizottság fideszes tagjai azért kezdeményezték a miniszter meghallgatását, mert több forrásból úgy értesültek, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma "durva támadást intéz egy jól működő, a polgári kormány idején létrejött kulturális intézmény ellen". Halász János rámutatott: a minisztérium jelezte, hogy átalakítja, illetve megszünteti az intézményt. Mint fogalmazott, az ellenzék számára érthetetlen, miért kell szétverni egy jól működő kulturális intézményt.
- A kulturális bizottság ellenzéki tagjai az elmaradt bizottsági ülésen vártak volna választ Görgey Gábortól arra, hogy milyen munka folyik a tárcánál, ha folyik egyáltalán értelmes munka abban a minisztériumban - utalt az állapotokra Halász János, a tárca volt politikai államtitkára.
A fideszes politikus ismertette, hogy a keddi időpontot a Görgey Gáborral való egyeztetés során találták meg; a kulturális bizottság tagjai pénteken telefonon értesültek róla, hogy a miniszter lemondta a már február elején kezdeményezett meghallgatást, hivatalos értesítést pedig hétfőn kaptak.
A miniszter levelében - Halász János ismertetése szerint - kérte azt is, hogy a bizottság ezen napirendjét "bizonytalan időre" halasszák el.
- Ezt egy miniszter nem teheti meg, kötelessége beszámolni, ha meghallgatását kezdeményezi a bizottság - hangsúlyozta a fideszes politikus.
Halász János kitért arra is, hogy Görgey Gábor már más hasonló meghallgatásra sem ment el, sőt vitatta annak jogosságát, majd elküldte maga helyett munkatársait. A fideszes honatya jelezte, újra kezdeményezni fogják Görgey Gábor meghallgatását a Károlyi Palota ügyében, mert - mint mondta - elfogadhatatlan lenne, ha a tárca a bizottság és a nyilvánosság megkerülésével akarna egy kulturális értéket megszüntetni.
MTI - fidesz.hu