Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakásprogram - a Fidesz reagálása


Dátum: 2008-02-01 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:02.426128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Világos és tervezhető lakástámogatási politikára lenne szükség, hiszen a 2007-es évre egyáltalán nem írtak ki pályázatokat ilyen célból. Az összeg megemelése csupán egy látszólagos dolog, hiszen 2001 óta nem emelték a támogatási kereteket, így a mostani emelés messze nem egyenértékű azzal, ami az Orbán-kormány idején volt.

Az önkormányzatoknak és a családoknak is egyre kevésbé van pénzük a programokban való részvételre. Az önkormányzatok költségvetési válságban vannak, így nagyon sokan nem tudnak benyújtani pályázatot sem. Sem szociálisan, sem a felújítás műszaki indokoltsága tekintetében nincs világos követelményrendszer, így nem azok a házak újulnak meg és a nem azok a közösségek kapják a támogatást, melyek a legjobban rászorulnának. Az ez évi költségvetési keret kétharmada már a korábbi döntések determinációja, így nagyon kevés a pénz arra, hogy a felújítási szükségleteknek megfelelő tempóban haladjon a program.

Mádi László

országgyűlési képviselő,

a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője

Kapcsolódó elemek