Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pódiumvita Szegeden

Az egészségbiztosítás reformjáról vitatkozott Sándor Klára szabad demokrata és Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő pénteken Szegeden; a csaknem kétórás vita során egyetértettek abban, hogy a jelenlegi rendszer átalakításra szorul, álláspontjuk azonban nem változott a törvénnyel kapcsolatban: a kormánypárti politikus igennel, az ellenzéki nemmel szavaz február 11-én.


Dátum: 2008-02-02 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:06.048807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új egészségbiztosítási rendszerben fennmarad a nemzeti kockázatközösség, és igazságosabbá válik a hozzáférés azáltal, hogy nem a hálapénz határozza majd meg, ki milyen ellátást kap - vélekedett Sándor Klára, akinek mondanivalóját gyakran szakította félbe közbekiáltásaival a közönség.

Nógrádi Zoltán elmondta: a törvény üzleti alapon szerveződő biztosítási rendszert hoz létre, amely kiszolgáltatottá teszi az embereket. A javaslat társadalmi támogatottsága húsz százalék alatt van, ennek ellenére a kormánytöbbség megszavazta - mutatott rá.

A fideszes képviselő - aki a vita során gyakran idézte Kökény Mihály szocialista politikus az üzleti alapú biztosítási rendszert bíráló szavait - kijelentette, a növekvő adminisztrációs költségeket és a befektetők hasznát csupán az ellátás minőségének csökkentésével lehet majd előteremteni.

A törvény hiányosságainak köszönhetően egy új pénztár csak akkor mehet majd csődbe, ha tisztességesen végzi feladatát, és a lehető legjobb ellátást kínálja ügyfeleinek, egyébként biztos hasznot hoz majd tulajdonosainak - mondta az ellenzéki honatya, aki úgy vélte, az emberek kénytelenek lesznek beletörődni, hogy a költségek csökkentése érdekében "alul kezelik" őket.

Kapcsolódó elemek