Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Solana összehangoltabb európai energiapolitikát szorgalmaz

Összehangoltabb európai energiapolitikát szorgalmazott, az egyes nemzeti különalkuk ellen érvelt pénteken az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Dátum: 2008-02-02 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:13.189775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Javier Solana Párizsban, a nemzetközi kapcsolatok francia intézetében mondott beszédében - amelynek szövegét Brüsszelben hivatalosan közzétették - azt mondta, Európának hiteles energia-külpolitikára is szüksége lenne, de ilyennel most nem rendelkezik.

"Néha eltűnődöm, vajon képesek vagyunk-e lépést tartani a nemzetközi energiapiac változásainak ütemével és mértékével. Nap mint nap születnek jelentős ügyletek, döntések vezetékekről és stratégiai partnerekről" - fogalmazott. Mint hozzátette, az unió stratégiai lehetőségei ennek arányában egyre szűkülnek, "miközben mások határozottan nyomulnak előre".

Arra panaszkodott, hogy EU-tagországok - miközben kinyilvánították a közös európai energiapolitika megteremtésére irányuló szándékukat - egymás háta mögött, konzultáció nélkül kötnek megállapodásokat, "szűk nemzeti érdekeiket követve".

Beszédében csak Oroszországot nevezte meg, olyan országként, amely a maga szemszögéből nézve nyilvánvalóan racionális megfontolásból törekszik ilyen megállapodások nyélbe ütésére. Solana nem konkretizálta, hogy mely EU-országok a címzettjei szemrehányásának, de a beszédet elemző brüsszeli kommentátorok ezzel kapcsolatban kiemelik az Északi Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos német, illetve a Déli Áramlattal kapcsolatos bolgár elkötelezettséget.

Az EU-nak a kölcsönösség elvét kell érvényesítenie az oroszokkal való tárgyalások során - vélekedett Solana. Utalása arra vonatkozott, hogy az orosz Gazprom részesedést akar szerezni nyugati energetikai vállalatokban, miközben Oroszországban meg kívánja őrizni monopóliumát.

Az uniónak - vélekedett a kül- és biztonságpolitikai főképviselő - többet kellene tennie energiaforrásainak és szállítóinak diverzifikálása érdekében, és ezért meg kellene építeni a Kaszpi-tenger térségétől Törökországon át Közép-Európa felé tervezett Nabucco gázvezetéket.

Kapcsolódó elemek