Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népszavazás a Medgyesegyházára tervezett biomassza-erőműről

Helyi népszavazást tartanak ma Medgyesegyházán, a nagyközség határába tervezett biomassza-erőműről.


Dátum: 2008-02-03 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:14.695431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közel 3.600 választásra jogosult helyi lakosnak arról kell döntenie, hogy egyetért-e azzal, hogy Medgyesegyháza közigazgatási területén hőerőmű épüljön.

A Hujber Ottó vállalkozó által képviselt befektető-csoport ugyanis 40 milliárd forintból egy ötven megawattos kapacitású, szalmatüzelésű biomassza-erőmű építését tervezi. A lakosság egy része azonban tiltakozását kifejezve aláírás gyűjtésbe kezdett, s ez alapján írta ki a helyi képviselő-testület a népszavazást.

A választópolgárok reggel hat órától 19 óráig adhatják le szavazataikat az öt szavazókörben. A helyi népszavazás akkor lesz érvényes és eredményes, ha a jogosultak több mint a fele szavaz, s közülük ötven százalék plusz egy fő azonosan voksol.

Kapcsolódó elemek