Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Powell szerint meglesznek a szavazatok a BT-ben

Derűlátónak mondta magát kedd este Colin Powell amerikai külügyminiszter az Irakkal kapcsolatos újabb ENSZ biztonsági tanácsi határozat megszavazását illetően.


Dátum: 2003-03-05 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:16.047217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Francia, német és brit tévéadóknak nyilatkozva Powell úgy vélte, mire szavazásra kerül a sor, a BT elegendő tagját meggyőzik arról, hogy támogassa a javaslatot, amely megállapítaná, hogy Irak megsértette a leszereléssel kapcsolatos ENSZ-előírásokat, és ezzel lényegében alapot teremtene egy katonai beavatkozáshoz. Értésre adta, nem tart az amerikai vezetés vétótól Kína, Oroszország és Franciaország részéről sem, várakozásaik szerint ezek az államok a "megfelelő szavazatot" adják majd le a voksoláskor.

Powell hozzátette, a fegyverzetellenőrök vezetőinek péntekre tervezett újabb beszámolóját megvárva Washington a jövő hét elején dönt arról, mikor bocsátja szavazásra a határozattervezetet.

A fegyverzetellenőrzések folytatása mellett kardoskodó államok érvelésével kapcsolatban az amerikai külügyminiszter azt mondta, ebben az esetben Szaddám Huszein iraki vezető azt gondolhatná, hogy még sokáig folytathatja játszadozásait az ellenőrökkel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek