Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fél méteres "habhegyek" képződtek a Rábán

Továbbra is a legmagasabb fokú vízvédelmi készültség van érvényben a Rábán, mert a folyó még mindig habzik. Sőt, a helyzet egyre rosszabb Szentgotthárdnál. Már nem csak habfoltok úsznak a vízen, hanem a part közelében helyenként fél méteres "habhegyek" képződtek.


Dátum: 2008-02-03 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:21.027843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenséget vasárnap, helyi környezetvédők jelezték. Elmondták, hogy utoljára évekkel ezelőtt fordult elő hasonló mértékű szennyezés, és a folyó elképesztő látványt nyújt.

Furcsa, hogy éppen hétvégén, amikor a Rábát szennyező osztrák bőrgyárakban - információink szerint - nincs termelés - mondta Woki Zoltán, a szentgotthárdi Pronas civil környezetvédő szervezet elnöke.

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a vasárnap vett hab- és vízmintákat úgynevezett célvizsgálatra küldi. Saját laboratóriumuk ugyanis nem alkalmas részletes elemzésre. Nádor István vízügyi igazgató arról tájékoztatott, hogy közben Ausztriában is keresik az okokat az osztrák szakemberek, de állítólag egyelőre nem találják és teljesen tanácstalanok.

Kapcsolódó elemek