Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy településen tartottak időközi voksolást

A Veszprém megyei Berhidán és a Fejér megyei Etyeken új polgármestert választottak vasárnap. Berhidán és Etyeken is a független jelölt diadalmaskodott a voksoláson. A Borsod megyei Semjénben polgármestert és helyi képviselőket is választottak.


Dátum: 2008-02-04 00:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:21.865493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Veszprém megyei Berhidán Pergő Margit Cecíliát választották meg polgármesternek, miután az előző vezető meghalt. A független színekben győztes új polgármester az előzetes adatok szerint az összes szavazat egyharmadát kapta - mondta Faragó Istvánné, a település jegyzője.

A Fejér megyei Etyeken a független színekben indult Juhász László nyert, aki a szavazatok több mint felét szerezte meg. Itt az előző polgármester lemondása miatt kellett új választást tartani vasárnap - tájékoztatott Krauszné Heitler Márta jegyző.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjénben is új polgármestert valamint képviselő-testületet választottak vasárnap. Az új városvezető, Setét Lajos a szavazatok több mint felével nyert - mondta a Bányácskiné Daróczi Mónika, a település jegyzője.

A Baranya megyei Liget településén is polgármestert és képviselőket választottak. Az eredményekről egyelőre nincs információ.

Kapcsolódó elemek