Phenjan meg nem támadási szerződést követel
Észak-Korea szerdán újólag felhívta az Egyesült Államokat, hogy kössön vele meg nem támadási szerződést a Phenjan nukleáris programjának felújítása körüli feszültség csillapítására.
Dátum: 2003-03-05 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:16.353171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-koreai kommunista pártlap megerősítette, hogy a kétoldalú meg nem támadási szerződést az amerikai kongresszusnak is ratifikálnia kellene. "Szerződésben foglalt nemzetközi jogi garanciára van szükségünk" - írta a Rodong Szinmun az AFP szerint.
Az Egyesült Államok elutasított minden közvetlen tárgyalást Észak-Koreával. Phenjannak előbb fel kell hagynia atomfegyverprogramjával, csak azután kezdődhet bármiféle párbeszéd - hangsúlyozták Washingtonban.
A jelenlegi válságot Phenjannak az a négy hónappal ezelőtti beismerése váltotta ki, hogy titkos nukleáris programot folytat, megsértve Washingtonnal 1994-ben kötött megállapodását.
A krízis a múlt héten éleződött, miután Észak-Korea bejelentette jongbjoni atomreaktorának újraindítását. Ez a reaktor plutóniumot állít elő, amely felhasználható atombomba készítéséhez is.
Phenjan januárban kilépett az atomsorompó szerződésből, és a múlt hónapban kipróbált egy föld-tenger rakétát, amely éppen Ro Mu Hjon dél-koreai elnök beiktatásának napján hullott a Japán-tengerbe.
A konfliktust tovább mérgezte a vasárnapi incidens, amelynek során négy észak-koreai vadászgép körülfogott és 22 percen át követett egy amerikai kémrepülőgépet. Válaszul Washington kedden bejelentette, hogy 24 nagy hatósugarú bombázót küld a csendes-óceáni térségbe.
MTI - fidesz.hu