Románia is ratifikálta a reformszerződést
Negyedik országként Románia is ratifikálta hétfőn a Lisszaboni Szerződést, amely elfogadása esetén javíthat az Európai Unió működőképességén és elmélyítheti az integrációt.
Dátum: 2008-02-04 22:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:03:41.317148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfő esti közleményében gratulált a román kormánynak és parlamentnek és méltatta azt az elkötelezettséget, amelyet a szerződés korai elfogadása jelent. Barroso reményének adott hangot, hogy a bukaresti példát hamarosan követik újabb tagországok.
A Lisszaboni Szerződést tavaly ősszel hagyták jóvá a tagállamok és a két országban leszavazott uniós alkotmányt váltja fel. A szerződést általában a nemzeti parlamentek ratifikálják, de például Írországban ezt népszavazás előzi meg. Uniós remények szerint a szerződés 2009 január elsején lép hatályba.
Elsőként Magyarország ratifikálta, majd Szlovénia, Málta és Ciprus. Feltűnő, hogy eddig négy olyan ország ratifikálta, amely az EU utolsó két bővítésében lett tag, 2004-ben és 2007-ben.