Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Különbséget kell tenni a NATO és az EU között

A Fidesz szerint a csatlakozási tárgyalások is megmutatták, mennyire fontos, hogy jó együttműködés legyen Magyarország és Lengyelország között. Ezt Szájer József, a Fidesz alelnöke, az Európai Konvent tagja mondta, miután megbeszélést folytatott a hivatalos állami látogatáson Budapesten tartózkodó Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnökkel.


Dátum: 2003-03-05 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:17.319434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón a felek jónak értékelték azt az együttműködést, amely a magyar és a lengyel képviselők között zajlik az Európai Unió konventjében. Nemrég egy közös magyar-lengyel indítvány is született a konventben, amelynek célja, hogy a csatlakozó országok már teljes jogú tagként vehessenek részt a konvent, majd pedig az azt követő kormányközi konferencia munkájában. A megbeszélésen szó volt az EU-csatlakozásról szóló referendumok előkészítéséről. Szájer József elmondta: Lengyelország azt reméli, hogy Magyarország remélhetőleg pozitív példája a későbbi lengyel népszavazásra is hatással lehet. Érintették a felek az iraki kérdést is.

- Fontosnak tartjuk, hogy ne állítsák szembe egymással az EU és a NATO követelményeit; ezek között egyensúlyt kell tartani - mondta Szájer József. A Chirac-bírálat kapcsán arról esett szó a találkozón, hogy Franciaország és Németország, illetve az Egyesült Államok részéről különböző elvárás-rendszerek vannak. Kwasniewski és Szájer szerint Magyarország és Lengyelország érdeke is az, hogy erősen kitartson az atlanti elkötelezettség mellett, és igyekezzen olyan álláspontot képviselni, amely nem sérti érdekeit az EU-csatlakozás ratifikációs folyamatában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek