Iroda létrehozását tervezi a Dél-Alföld Brüsszelben
Becsey Zsolt, a Fidesz Európai Parlament képviselője abban bízik, hogy még az idei esztendő végére megteremtődik a feltétele annak, hogy a Dél-alföldi régió önálló képviseleti irodát nyisson Brüsszelben; erről egy sajtótájékoztatón beszélt kedden, Békéscsabán.
Dátum: 2008-02-05 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:04.519946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: az elmúlt időszakban több tárgyalást is folytatott az érintett térség önkormányzati vezetőivel, s ennek alapján esélyt lát arra, hogy a három megye, illetve a megyei jogú városok közösen létre tudnak hozni egy uniós képviseletet az unió fővárosában. Hozzátette: például Békésben számít arra, hogy az iroda létesítéshez szükséges részbeni források megjelennek az adott önkormányzatok, így a békéscsabai és a megyei önkormányzatok költségvetésében. A néppárti képviselő szerint rendkívül hasznos lenne a három megye összefogása, hiszen a több mint egymillió lakosra vetítve, már érdemes Brüsszelben lobbi irodát nyitni.
Becsey Zsolt úgy gondolja, hogy a költségek, a három megyét összesítve nem haladnák meg a 45-50 millió forintot évente. A képviseleti iroda hasznosságáról szólva egyebek mellett kiemelte: térség önkormányzatai így közvetlenül lobbizhatnának az uniós döntéshozó szerveknél, de tájékoztatni tudnák a régiót azokról a pályázati lehetőségekről is, amelyek csak Brüsszelen keresztül hozzáférhetők.
Becsey Zsolt felhívta a figyelmet arra is, hogy számtalan olyan pályázat is megjelenik Brüsszelben, amelyhez a más régiókkal való együttműködés is szükséges, s egy iroda ezt gyorsan tudná koordinálni a siker reményében.