Titokban tartják a csepeli MSZP "őszödi beszédét"
"Hazudtunk reggel, éjjel meg este." Ez a mottó illene a leginkább a csepeli önkormányzat gazdasági kabinetének január 31-i üléséről készült hangfelvételére és jegyzőkönyvére - ha annak kiadását nem tiltotta volna meg Tóth Mihály polgármester.
Dátum: 2008-02-05 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=107837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:04:05.504969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ülésen arról volt szó, hogyan építenék be a nagy múltú Csepel SC területének 2/3-át bevásárlóközponttal, lakóparkkal és egyéb, nem sportcélú épületekkel azok után, hogy ugyanők mindezt rémhíreknek és hazugságnak nevezték. A tervek szerint az SC több ezer szurkoló befogadására alkalmas stadionját is munkagépek fogják a földdel egyenlővé tenni.
2007 nyarán több sportvezető és csepeli sportbarát is azzal kereste meg Németh Szilárd sporttanácsnokot, hogy a kerület központjában álló, magas ingatlan-értékű sporttelepet kétes hírű befektetők kívánják felaprózni, helyén lakóparkot, bevásárló- és szórakoztatóközpontot akarnak építeni. Az egyre gyakrabban megjelenő "táskás emberek", a birkózóknak is helyet adó nehézatlétikai-terem bezárásának híre, a munkatársak elbocsátása, a "beígért" felmondások, az újra és újra előbukkanó földmérők is ezt a félelmet erősítették meg. Július elején Németh Szilárd és Hanzély Ákos Európa- és világbajnok östtusázó erről sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen hivatlanul megjelent Zárai László, a Csepel SC Alapítvány elnöke is.
Igaztalan vádak...
Zárai László a helyszínen, majd a Csepel újságban nevetségesnek, sületlenségnek, igaztalan vádaknak nevezte Németh Szilárd kijelentéseit, majd a következőt nyilatkozta: "a sporttelep nem eladó! Épeszű vállalkozó meg sem vásárolná! A sporttelep osztatlan, közös tulajdon, amin nem lehet úgy lakásokat építeni, hogy a jövőbeni lakók tulajdonjoggal ne rendelkezzenek a labdarúgópályából is. Minden ilyen jellegű találgatás nevetséges, abszurd ötlet! Én magam csak a nyári uborkaszezonnak tulajdonítom, hogy egyesek hecckampányt folytatnak."
A Csepel újság Zárai nyilatkozata után idézte Tóth Mihály polgármestert is, aki Németh Szilárdot rémhírterjesztőnek és felkészületlennek nevezte, majd a következőket írta: "az alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem épül lakópark a sporttelepen, ott mindig sportlétesítmény fog állni. Ez világos, egyértelmű beszéd és az önkormányzat nevében csak támogathatom, megerősíthetem."
...és a beismerés
Csakhogy, minden korábbi állításukat megcáfolva Tóth Mihály polgármester, Podolák György parlamenti politikus és Zárai László alapítványi vezető 2008. január 31-én már arról tartottak előadást, hogy a jövőben a Csepel SC területének már csak az 1/3-án lesz lehetőség a sportolásra. A prezentáció során ugyan szóba került a fennmaradó 2/3-nyi területen öregek otthona, kalandpark vagy kollégium létrehozásáról is, ez azonban információink szerint csak a valódi tervekről való elterelésre került bele a prezentációs anyagba. Ennél sokkal valószínűbb, hogy a prezentációs anyagban szintén szereplő lakópark, szálloda vagy bevásárlóközpont tervei valósulhatnak majd meg az egykor több ezer munkásgyereknek sportolási lehetőséget adó sportlétesítmény helyén.
Podolák György MSZP-s parlamenti politikus beszédében rámutatott arra is, hogy 150 millió forintba kerülne a stadion lámpáinak felújítása, amire érthető okokból nincs pénz, a helyére kerülő milliárdos létesítményekre viszont lesz. Tóth Mihály polgármester az ülésen pedig arról biztosította a terveket készítő cég képviselőit, hogy a márciusra elkészülő rendezési terv a befektetők érdekeit fogja szolgálni.
A polgármester diszkrecionális joga
A gazdasági kabinet nem tartozik az önkormányzat képviselőtestületének szervezetébe, a polgármesternek pedig ezért diszkrecionális joga az arról készült hangfelvétel és jegyzőkönyv kiadásának megtagadása. Úgy tudjuk, hogy ezzel az indokkal utasították el Borbély Lénárd Fidesz-KDNP-s képviselő kérését február 4-én, amikor az ülésről készült hanganyagot szerette volna megismerni.
Németh Szilárd sporttanácsnok lapunknak erről azt mondta: minden csepelinek joga van megismerni a gazdasági kabinet ülésén elhangzottakat, akár az eredeti hangfelvétel, akár az abból készült szó szerinti jegyzőkönyv szerint. Az már nem lepi meg, hogy Tóth Mihály hónapokon keresztül mást állított a Csepel SC ügyében, de az igen, hogy az utolsó ciklusában járó polgármester ennyire nem törődik a rá bízott kerület lakóival, múltjával és jövőjével. Az 1912-ben alapított munkás sportegyesület ugyanis - az olimpiai pontok tekintetében - ma is a világ 10 legjobbja között foglal helyet, a megismert tervek azonban a közel száz éves egyesület versenysportjának likvidálását is jelenthetik egyben. Szintén árulkodó, hogy a Csepel SC Alapítvány teljes ingatlanvagyonát "egy gazdasági egységként" akarják kezelni. Úgy néz ki, hogy nemcsak a központi sporttelep került így veszélybe, de az elv- és üzlettársak már a rendkívül értékes zöldterületen lévő Kis-Duna-parti evezős és kajak-kenu telepre is kivetették hálójukat.
A sporttanácsnok kifejtette: valóban nagy problémák vannak a Csepel SC-vel, amelyek ráadásul nem is ma kezdődtek. A megoldást hosszabb távon annak a sportkoncepciónak az elfogadása és végrehajtása jelenthetné, melyet a közelmúltban megdícsért ugyan a csepeli önkormányzat MSZP frakciója, de a testületi ülésen már nem fogadtak el. A sportkoncepció kizárólag sportcélú rendezési tervet engedélyezett volna az SC területén, magában az egyesületben pedig a jelenelegi viszonyok rendezését sürgette.